Marketingtrendek és használatuk üzleti célokra a KKV-AKADÉMIÁN
A közösségi média nem csak szórakozásra használható, mrketingeszközként is sok potenciál rejlik benne. Sokan azonban még nem ismerték fel az erejét, illetve nem tudják megfelelően használni.
A közösségi média évek óta a legolcsóbb és ha megfelelő hozzáértéssel és ügyességgel kezelik, a leghatékonyabb marketingeszköze a kis- és középvállalkozásoknak.
A Facebook és a Google azonban szinte követhetetlen gyakorisággal változtatják a megjelenés és a felhasználók elérésének feltételeit. Ha pedig nem követjük az új szabályokat és lehetőségeket, a hatékonyság drasztikusan csökken.
Ki kell tűnni a tömegből, hiszen már minden versenytársunk is jelen van ezeken a felületeken, az emberek pedig egyre kevésbé érdeklődőek. Rugalmasnak, leleményesnek és nagyon hozzáértőnek kell lenni, hogy a lehető legjobban használjuk a közösségi oldalakat üzleti célokra, értékesítésre, ismertség növelésére.
A legfrissebb trendekről, újdonságokról és a legjobb, bevált praktikákról lesz szó március 19-én a Social Media 2015 konferencián.
Kapcsolódó cikkek
- SM 2015: épül a Berlin-Budapest startup tengely
- SM 2015: épül a Berlin-Budapest startup tengely
- Törli a Facebook az inaktív rajongókat
- Törli a Facebook az inaktív rajongókat
- Az MVM NET az ITU Telecom World 2015-öt népszerűsítette az MWC-n
- Az MVM NET az ITU Telecom World 2015-öt népszerűsítette az MWC-n
- Az állásunkba kerülhet a közösségi locsogás
- Az állásunkba kerülhet a közösségi locsogás
- Evolution & Mobile Hungary 2015: félmillió poszt és 20 ezer tweet születik naponta a magyar weben
- Evolution & Mobile Hungary 2015: félmillió poszt és 20 ezer tweet születik naponta a magyar weben
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.
Jön a MI Expo! Kiderül, hogyan formálja át az iparágakat az AI
Vajon lesz értéke az emberi munkának az AI-korszakban? Milyen munkaerőt tud kiváltani az AI már 2024-ben? Hogyan változtatja meg a munkaköröket a technológiai forradalom? Ilyen és efféle kérdéseket fognak körbejárni a MI Expo előadói június 11-én a Lurdy Házban. A rendezvény célja, hogy betekintést engedjen a kkv-k számára az iparágukat érintő legfontosabb változásokba.
Világdöntőben az ELTE programozói
A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.