Videojátékos esemény a Telekom Hajón
Ahogy a egy korábbi kampányában is elhangzott már: A Telekom összeköti Európát! Ezúttal kis csavarral. Hajócsavarral, hogy egész pontosak legyünk, ugyanis legújabb rendezvényüket az Európa rendezvényhajó fedélzetén tartják meg, az Otherworld Youtuber csapatával közös szervezésben. Ez lesz az első videojátékos esemény hazánkban, amely az online kapcsolathoz kizárólag a Telekom 4G hálózatát használja, miközben a hajó megteszi 3 órás körútját a Duna fővárosi szakaszán.
A Hajó exkluzív megjelenési lehetőséget ad a videojátékos kultúra színe-javának, a hőskorszak retrojátékaitól kezdve, napjaink legnépszerűbb esport játékain át egészen a VR játékokig és alkalmazásokig. A közös játék élményét offline is át lehet élni, a klasszikus társasjátékok sem hiányozhatnak majd a fedélzetről.
A Telekom Hajó fedélzeten több telekom-partner is megjelenik majd: a Microsoft, a HP Omen, az LG, a Samsung, illetve a HTC Vive gémer-vágyálmok alapját képező eszközparkot az Astro és Audio-Technica fejhallgatói egészítik ki.
A rendezvény kiemelt programja a magyarországi esport színtér két domináns League of Legends csapatának barátságos mérkőzése lesz, a Team Horizon Reapers és a Wild Multigaming összecsapását élőben lehet majd követni a Hajóról, Twitch livestreamen keresztül. Az élmény a Magyar LoLTV legendás kommentátoraival válik teljessé. A League of Legends mellett további népszerű kompetitív esport játékok is felvonulnak majd, a Telekom Hajóra látogatók összemérhetik képességeiket Overwatch és Halo 5: Guardians fordulók során is, és még számos kihívás vár rájuk.
Aki pedig levezetésül szeretne elmerülni a VR-technológia nyújtotta alkalmazásokban, megteheti ezt a külön ezen eszközöknek létrehozott VR-teremben.
Kapcsolódó cikkek
- A világon a kilencedik, Európában a harmadik leggyorsabb a Telekom 4G hálózata
- Újabb településeken érhető el a Telekom 4G mobilinternet szolgáltatása
- 4G-ben és mobil tartalomszolgáltatásban is erősít idén a Magyar Telekom
- Több mint 12 ezer személyre szabott videóval lepte meg a Vivicittán futókat a Telekom és a BSI
- A Magyar Telekom megtartotta Éves Rendes Közgyűlését
- A Telekom 4G+ mobilinternet már egész Budapesten elérhető!
- Csatornanyitás a Telekomnál
- A videojátékok veszélyei
- A gamer bennünk van
- Láthatatlan, mégis összeköt: európai hálózati kampány a Deutsche Telekomtól
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.