Drága elektronikus bébiszitterek
A hosszú nyári napok során könnyű lekötni a gyerekek figyelmét egy táblagéppel vagy okostelefonnal, vagyis elektronikus bébiszitterrel. Ellenőrzés és megfelelő biztonsági beállítások nélkül azonban a kicsik rövid idő alatt akár több százezer forintot is elkölthetnek virtuális játékokra.
A G DATA figyelmeztetése szerint mindennapos esetnek számít, hogy a felügyelet nélkül tabletező gyerekek kisebb-nagyobb összegeket költenek a szülők bankkártyájáról különböző virtuális termékekre, például a játékok kiegészítőinek megvásárlására. Kiugró esetek is történnek, egy gyermek 2015 karácsonyán például közel 1,6 millió forintot költött a Jurassic Park játékban különböző dinoszauruszokra. Miután a sajtó nyilvánosságához fordultak, az Apple ebben az esetben megtérítette a szülőknek a keletkezett kárt – noha nem lett volna köteles.
Drága az ingyenes
Az üzleti modell közismert: maga a játék fizetés nélkül letölthető, freemium-nak nevezik. Ha azonban újabb karaktert szeretnénk vásárolni, vagy gyorsabban szeretnénk előrehaladni a játékmenetben, akkor a zsebünkbe kell nyúlni. És néha elég mélyen.
Egy 2016-os német felmérés eredményei szerint a 6‒13 éves gyermekek negyede naponta vagy szinte naponta játszik okostelefonon, 29 százalékuk pedig hetente többször. Ez elég nyomós érv arra, hogy a szülők közelebbről is megvizsgálják, milyen alkalmazással és hogyan játszanak a gyerekeik.
Amikor a Google Play vagy Apple App Store áruházakból vásárolunk, vagy csak letöltünk egy ingyenes játékot, akkor meg kell adnunk egy érvényes bankkártya adatait is. Tanulva a korábbi esetekből, az Apple App Store-ja alapból úgy van beállítva, hogy a vásárlásokhoz és alkalmazásokon belüli vásárlásokhoz mindig kérjen jelszót. Ezen azonban – felelőtlenül – könnyíteni tudunk, ha beállítjuk, hogy a jelszó megadása után az áruház 15 percig ne kérje azt újra.
Ha az eszköz nem kéri a jelszót, de már eltárolta a bankkártya adatait, a gyerek könnyen vásárolhat újabb játékokat vagy játékkiegészítőket anélkül, hogy a következményekkel tisztában lenne.
Hogyan védekezhetünk?
Beszélgessünk el gyermekünkkel, és kövessük figyelemmel, hogy milyen játékokat kedvelnek, játszanak. Nyugodtan üljünk le, és játszunk együtt egy-egy menetet, így nemcsak megismerjük a játékot, de ez a beszélgetés elkezdésére is alapot biztosít.
Vizsgáljuk meg az internetes áruházak alapbeállításait, és tegyük kötelezővé, hogy minden egyes vásárlás csak jelszó megadása után történhessen meg – a jelszót pedig tartsuk meg magunknak. Ha már nagyobb a gyermekünk, akinek saját készüléke van, beszéljük meg vele az internetes vásárlás kérdését. Ha lehet, a gyerek készülékének regisztrációjakor egy szinte üres bankkártya adatait adjuk meg – a rendszer nem ellenőrizni, hogy van-e pénz a kártya mögött. Ha a gyerek virtuális játékokra szeretné költeni a zsebpénzét, vásároljunk neki Google Play vagy Apple App Store ajándékkártyát – így biztosra mehetünk, hogy csak a rendelkezésére álló összeget költi el.
A G DATA arra hívja fel a figyelmet, hogy segítséget jelent, ha a gyerekek által használt telefonokra és tabletekre egy biztonsági alkalmazást telepítünk. Ilyenre Android operációs rendszeren a vírusvédelem miatt is szükség van, de emellett beállítható, hogy a gyerek mennyi ideig használhatja a telefont, és az egyes alkalmazások – például az áruház vagy a játékok – megnyitását is jelszóhoz köthetjük. Nem a vásárlások, hanem a gyerek biztonságát növeli a védelmi szoftverekben megtalálható pánikgomb is. Ennek megnyomása után a telefon az aktuális GPS koordinátái mellett egy előre meghatározott szöveget küld a beállított telefonszámokra.
Kapcsolódó cikkek
- Gyorsabb és biztonságosabb telefonok
- Új trójai fertőzi az androidos mobilokat
- Ne hagyja, hogy túszul essenek az adatai!
- Növekszik az Android népszerűsége
- Biztonságos a telefonunk?
- Az ESET kutatói felfedezték az első Twitter-üzenetek segítségével irányítható androidos kártevőt
- Új szereplők a Vodafone sajátmárkás kínálatában
- Új vírus fenyegeti az okostelefonokat
- Fertőzött Pokémon terjed a torrent oldalakon
- Kelet-Közép-Európában több okostelefonos tranzakciót bonyolítanak Androiddal, mint iPhone-nal
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.