Voks ’14: közvéleménykutató mobilalkalmazás

Az első magyar, auditáltan anonim közvélemény-kutató rendszer, az okostelefonra és tabletre ingyenesen letölthető Voks ’14 most megjelent új verziójának a legfontosabb újítása, hogy a nyers, szűretlen adatok mellett az országos demográfiai minta segítségével reprezentatív listát is közzé tesz.

A választások közeledtével egyre inkább nő a politika iránt érdeklődő emberekben az igény arra, hogy olyan előrejelzéssel találkozzanak, amely a valós erőviszonyokat tárja fel, bármilyen érdektől és elköteleződéstől mentesen mutassa be azt, hogy a választók valójában hogyan vélekednek, kit és mennyire támogatnak. Egy – két éve ez még merész elképzelésnek tűnhetett. Mára viszont kézzel fogható realitássá vált két lelkes magyar fejlesztőnek köszönhetően. Abonyi Péter és Kálmánházi István a mai napon elérhetővé tette az első magyar, auditáltan anonim közvélemény-kutató rendszer, a Voks ’14 2.0-ás bővített változatát iOS-en. Ezt követi pár napon belül a Windows Phone 8 változat, és nemsokára Androidon is elérhető lesz az ingyenesen letölthető applikáció, amellyel a felhasználók naprakészen követhetik a választási kampány eseményeinek hatását, a pártok, politikusok pillanatnyi népszerűségét.  S nem csupán figyelemmel kísérhetik, hanem saját meggyőződésük szerint leadott szavazatukkal bele is szólhatnak az eredmények alakulásába. Az alkalmazás legfontosabb előnye a névtelenség, a valóban szabad, a befolyásolástól, ítéletektől mentes döntés joga, ami a politikai választásnál elengedhetetlen.

A Voks’14 készítői arra különös gonddal figyeltek, hogy az alkalmazás semmilyen személyes adatot ne rögzítsen. Belépéskor csak az applikációt letöltő korát, nemét és irányítószámát kéri el. Minden információ, felhő-technológiával, különálló szervereken, titkosítva tárolódik. „Mi a részletesen lebontott adatokat kapjuk meg, amiből az általános elemzéseket készítjük el. Azt, hogy ki és mire szavazott, ha akarnánk sem tudnánk visszafejteni. Mi csupán arra törekszünk, hogy megmutassuk az emberek véleményét mindenféle torzítástól, befolyástól mentesen, anonim módon, naprakészen és a lehető legpontosabban.” – hangsúlyozta Abonyi Péter. Hozzátette a most kiadott 2.0-ás verzió legfontosabb újdonsága a rendszer adatainak országos demográfiai szűréssel való reprezentatívvá tétele. Az adatbázis megfelelő növekedése esetén, a Voks ’14 akár az országos reprezentatív mérésekkel egyenrangú kutatások készítésére is képes.

Az alkalmazás másik friss fejlesztése, a "Voks Most" funkció, amely valós időben képes követni a felhasználók véleményét, szavazatait. Ez a világon jelenleg egyedülállónak számító megoldás, az anonimitás megtartása mellett, akár több tízezres felhasználói csoport véleményváltozásainak azonnali mérésére és kiértékelésére is alkalmas.

A Voks ’14 friss verziójában újdonság még többek között a szavazatszám/reprezentatív-mintaméret megjelenítése, illetve a politikusok népszerűségét megjelenítő oldal is teljes átalakításon esett át, hogy felhasználóbarát és egyszerűen kezelhető mobil alkalmazásként még az informatika ellen “beoltott" felhasználóknak se okozzon problémát a használata.

Az alkalmazásról további információk az alábbi linkeken érhetőek el:
www.facebook.com/voks14; www.voks14.hu; http://youtu.be/GH9yhrtVAro;
A Voks’14 alkalmazás letölthető Android változata a http://goo.gl/LvQLl4, az iOS formátuma a http://goo.gl/9tWGd6 linken található.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció