Mantra X7 – gombok nélkül

A kínai Mantra teljes mértékben száműzte új okostelefonjáról a fizikai gombokat. Az X7 nevű mobil dizájnját sem ki/bekapcsoló, sem pedig hangerőszabályzó gombok nem törik meg, a hiányzó kezelőszerveket a készüléktest felületére simuló vezérlőpanellel helyettesítette a gyártó.

Bár már jódideje az érintésérzékeny kijelzővel megáldott okostelefonok korában élünk, többségünk ragaszkodik a fizikai gombokhoz, különösen, ha a készülékünk ki- és bekapcsolásáról, vagy a hangerejének beállításáról van szó. Sokan azt sem bánják, ha a kijelző alatt egy benyomható „home” gomb is van, így nem csoda, hogy több gyártó (pl. Apple és Samsung) máig felszereli ilyen kezelőszervvel a készülékeit. Akadnak viszont olyan vállalatok is, melyek a hagyományos elemeket hátrányosnak tartják, mivel azok kölönböző problémák forrásai lehetnek, illetve jelenlétükkel megtörik a készüléktest sima felületét. Közéjük tartozik a kínai Mantra is, melynek műhelyében már készül az X7 névre keresztelt, zéró fizikai gombot felvonultató okostelefon.

Nem tudni pontosan, hogy a cég miként oldotta meg az elengedhetetlennek tartott fizikai gombok helyettesítését, de a készülék leírásából annyit azért sikerült kihámozni, hogy a szélén egy vezérlőpanel kapott helyet, ami képes érzékelni a felhasználó ujját. A minden bizonnyal érintés- és/vagy nyomásérzékeny panelről állítható a telefon hangereje és egy mozdulattal a tárcsázót is a kijelzőre lehet varázsolni a segítségével.

 

 

Bár erről nincs konkrét infó, remélhetőleg a Mantra a gesztusvezérlésnek is teret engedett újdonságában, hogy a fizikai gombokhoz szokott felhasználóknak le legyen hiányérzetük. Már a BlackBerry 10-ben és az Oppo Androidra épülő Color OS felületében is találkozhattunk különböző, a kijelzőn elvégzett mozdulatok révén elindítható funkciókkal, utóbbi esetén például a hangerő beállítására is lehetőség van ily módon.

Egyelőre sajnos nem tudni, hogy a Mantra X7 mikor és milyen árcédulával kerül piacra, de az erősen kétséges, hogy hódító útja Európára is kiterjed. A fizikai gomboktól mentes mobilra áhítozó nyugati felhasználók talán jobban teszik, ha elkezdenek reménykedni abban, hogy más, nemzetközi gyártók is meglátják a gombtalan készülékek előnyeit (amelyek leginkább a dizájnt érinthetik, használhatóság frontján inkább hátrányokról beszélhetünk), és ők is előrukkolnak hasonló modellekkel.

 

 

[Forrás: Übergizmo]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció