50 millió dollár a kvantum-számítástechnikába

Az Intel 50 millió dollárt fektet a kvantum-számítástechnika fejlesztésébe a következő 10 évben, és ennek során együttműködik a Delfti Műszaki Egyetem (TU Delft) kvantumkutató intézetével, valamint Alkalmazott Tudományos Kutatások Holland Szervezetével.

Az Intel célja, hogy fejlett gyártási, elektronikai és architekturális szakértelme révén kibővítse az egyetem fizikai szaktudását és a kiterjedt kvantum-számítástechnikai kutatásokat. A cég szerint az együttműködés fel fogja gyorsítani a kvantum-számítástechnikával kapcsolatos kutatásokat az elkövetkező 10 évben, és megoldás születhet ma még gyakorlatilag leküzdhetetlennek tűnő, összetett problémákra. Erre példaként említik a nagyszabású pénzügyi elemzéseket és a még hatékonyabb gyógyszerkutatást.

 



"A tökéletesen működő kvantumszámítógép még legalább egy évtizednyi távolságban van, de a csütörtökön bejelentett gyakorlati és elméleti kutatási együttműködés fontos mérföldkövet jelent a megvalósítás fele tett erőfeszítések terén" - mondta a közlemény szerint Mike Mayberry, az Intel alelnöke és az Intel Labs ügyvezetője.

A kvantum-számítástechnika a bináris karakterekbe (bitekbe) történő kódolást megkívánó számítógépektől eltérően kvantumbiteket (qubitek) használ. Ezek a qubitek egyszerre többféle állapotban is létezhetnek, ez pedig azt a lehetőséget kínálja, hogy nagy számú számítást párhuzamosan is el lehet végezni, amivel le lehet csökkenteni a műveletekhez szükséges időt - olvasható a közleményben.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció