Okos hordható eszközök versenyét hírdette meg az Ericsson

Az Ericsson Magyarország az egy hónap múlva megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakájára hirdette meg az okoshordható eszközök versenyét, az Ericsson SzerCODE Challenge-et, amelyre négy kategóriában várnak pályaműveket. A legkomolyabb versengés a főkategóriában, vagyis az XL-ben várható, ahol háromfős csapatok jelentkezését várják. A nevezőknek olyan ruhadarabokat, kiegészítőket, egyéb hordható eszközöket kell készíteniük, melyek már vezeték nélküli technikákkal kommunikálnak a viselőikkel, más eszközökkel, vagy a külvilággal.

A Kutatók Éjszakája a mérnökhiány évek óta égető problémájára is választ akar adni: Magyarországon, óvatos becslések szerint is több mint négyezer betöltetlen állás van a területen. A Kutatók Éjszakájának fő célja tehát éppen a természettudományos pályák népszerűsítése. Ezért csatlakozott az Ericsson is a kezdeményezéshez hét évvel ezelőtt, annak legnagyobb vállalati támogatójaként. Az idei év programjában a vállalat a mérnöki kreativitásra helyezi a hangsúlyt így született meg az Ericsson SzerCODE Challenge. 

 

 

„A jó mérnök éppen abból ismerszik meg, hogy a leghétköznapibb dolgokban is meglátja azt a pluszt, amitől az jobbá, könnyebbé teheti a tulajdonosa életét – mondta Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója. – A hordható eszközök a mérnöki kreativitás egyik csúcsát jelentik. Meg akarjuk mutatni, hogy ilyen eszközöket tulajdonképpen bárki készíthet, némi ügyességgel és ötletességgel. Meggyőződésünk, hogy így közelebb vihető az emberekhez ez a sokak által titokzatosnak, elvontnak tartott műszaki életpálya.”

 

Kutatások bizonyítják, hogy a természettudományokhoz való vonzódás, érdeklődés már az általános iskola alsóbb tagozataiban kialakul, ezért a szervezők gondoltak a kisebbekre is. Az S kategóriában tízéves korig lehet nevezni, egyszerű ledekkel, apró áramköri elemekkel feldíszített darabokkal, és az M kategóriában is a „barkácsoláson”, a ruhák átalakításán van a hangsúly. Az L és XL kategóriákban viszont már megcsillanhat a valódi mérnöki tudás, hiszen itt szenzorokkal, kódolással, vezeték nélküli technológiákkal ellátott viseleteket várnak a szervezők. Jöhetnek tehát az okosórák, csodakarkötők, a táska mélyén csöngő mobiltelefon hangjára világítani kezdő retikülök vagy a pulzusszámtól függően más-más színben villódzó ruhák – mindaz, amit a nevezők fantáziája elképzelni (és megvalósítani!) – képes.

                

Az eseményt beharangozó kisfilm:

 

A Hogyan készítsd el a saját szerkód?

 

Nevezés és további információk az Ericsson Magyarország facebook oldalán.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció