Fehér Bot napi ajándék

Megjelent a Beszélő Linux 5.0 kiadása

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány a beszélő Linux szoftvercsomag kiadásával kínál akadálymentes, kényelmes és egyre népszerűbb ingyenes megoldást a vak és gyengénlátó emberek számítógép-használatához. 

Minden évben új funkciókat, és a felhasználók számítógépes munkavégzését megkönnyítő új szolgáltatásokat építünk a BeLin-be. Az elmúlt évek során mindinkább gyarapodó látássérült közösség alakult ki a BeLin körül, egyre többen vannak olyanok, akik számára a BeLin mind a munkahelyi teendők elvégzéséhez, mind az otthoni számítógépezéshez nélkülözhetetlenné vált.

 

 

Alapítványunk minden év őszén a rendszer új kiadását teszi elérhetővé leendő és régi felhasználói számára. A most megjelent BeLin 5.0 egyik legfőbb újdonsága, hogy a GNOME asztali környezet mellett a MATE asztali környezetet használó kiadásban is elérhetővé tesszük. 

 

Ez azokat örvendeztetheti meg igazán, akik kedvelték a BeLin 3.0 és a korábbi verziók alatt működő asztali környezetet, akik nem kívánják lecserélni még jól működő, akár kis erőforrású számítógépüket, ugyanakkor arra már évek óta nem érhető el a Microsoft által támogatott Windows operációs rendszer, és a szoftverek új változatai sem futnak rajtuk.

 

 

Most a BeLin MATE jóvoltából hozzájuthatnak egy naprakész, és öt éven át biztonsági frissítésekkel ellátott, komplex, akadálymentes Linux rendszerhez és széleskörű alkalmazáscsomagjához.  

 

Köszönjük azoknak a felhasználóinknak a visszajelzéseit, javaslatait, akik bekapcsolódtak a BeLin 5.0 nyilvános tesztelésébe. Kéréseiket igyekeztük maximálisan figyelembe venni, és beépíteni a végleges verzióba.

 

A frissített telepítőkészletek letölthetők alapítványunk honlapjának letöltés oldaláról, vagy az alábbi közvetlen hivatkozásokról, továbbá a belin.hu honlapról. A Beszélő Linux 5.0 újdonságainak részletes listáját is itt ismerhetik meg az érdeklődők.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció