Így spórolhatna milliárdokat a magyar közigazgatás

E-dokumentumkezelés, e-számlázás, e-szavazás, e-közbeszerzés, e-érettségi: számos területen hozna javulást a digitalizáció kiterjesztése

Észtország a GDP 2%-át - a 2015-ös észt GDP adatok alapján nagyjából 400 millió euró - takarítja meg évente az elektronikus közigazgatással. A digitalizáció kiterjesztése a magyar hivatalokban ma már jogilag és technológiailag sem utópia.

Az iratok kinyomtatását, a papíralapú és személyes ügyintézést döntően a kézzel történő aláírás teszi csupán szükségessé, miközben az elektronikus hitelesítés mindezt biztonságosan kiválthatja: számítógépen, okostelefonon, táblagépen írhatunk alá dokumentumokat teljes jogi bizonyító erővel. 

 

Tízszer több ügyet lehet intézni Észtországban digitálisan, mint Magyarországon

Az észtek a kétezres évek elején indították el a közigazgatás digitalizálását és mára minden állampolgárral kizárólag digitálisan kommunikálnak. „Bár az elmúlt években a magyar közigazgatás digitalizációja is felgyorsult még csak az alagút elejét látni a fejlesztések terén. Míg a magyarorszag.hu-n keresztül nagyjából háromszáz ügyet lehet elintézni digitálisan, az észt kormányportálon háromezret. A különbség fő oka, hogy nagyon magas a papíralapú ügymenetet igénylő folyamatok aránya a hazai közigazgatásban. A megoldás az elektronikus iratkezelés kiterjesztése lehet, melynek alapeleme a megfelelő elektronikus aláírási technológiák alkalmazása. Ebben nagy szerepe lehetne az új e-igazolványnak is.” – mondta el Almási János az elektronikus aláírások gyakorlati alkalmazásával foglalkozó Netlock Kft. szakértője. 

 

Aláírásonként 1 eurót spórolnak

Az észt közigazgatási szakemberek szerint csak a digitális aláírásokkal minden egyes e-aláírással 1 eurót spórol az észt állami költségvetés. „Nemcsak arról van szó, hogy a digitalizációval nyugdíjba küldhetőek a nyomtató flották és több tíz millió oldal nyomtatását spórolhatja meg az ország, hanem arról is, hogy a hivatali ügymenet gyorsabb, nyomon követhetőbb, biztonságosabb, kényelmesebb és lényegesen hatékonyabb lesz. Az elektronikus dokumentumkezelés, archiválás, számlázás vagy közbeszerzés csak néhány terület, ahol az eddig papíron zajló folyamatok digitalizálása jelentősen könnyítené a hivatal-hivatal és a hivatal-ügyfél közti kommunikációt.” – tette hozzá a szakember.  

 

http://www.avidfirefly.co.za/

 

E-közigazgatás: kulcs lehet az e-személyi, de fejleszteni kell 

Az új elektronikus személyi igazolványok alkalmasak lennének az e-közigazgatás kiterjesztésére, hiszen a chipkártyákra igényelhető az elektronikus aláíráshoz szükséges tanúsítvány. Azonban jelenleg lényegében még nem létezik olyan terület, ahol az e-igazolványnak ez a funkciója felhasználható lenne. Hiányzik a háttérrendszer és az ügyfeleknél a kártyaolvasásra képes eszközök.

 

Alternatívát kínálhat a webportálon keresztüli e-aláírás?

A technológia ma már ott tart, hogy akár egy okostelefonon keresztül is aláírhatunk dokumentumokat. Az eljárás egyszerű, kényelmes és biztonságos: egy alkalmazáson vagy weboldalon keresztül belépünk az elektronikusaláírás-szolgáltatásba és PIN kódunk megadásával aláírjuk a feltöltött dokumentumot. Hasonlóan működik mindez, mint egy internetes fizetési tranzakció, de még kártyára sincs hozzá szükség, elég a szükséges kódok használata. 

 

Hol segíthetne a leggyorsabban a közigazgatás digitalizációja?

A digitalizáció számos területen hozna javulást, a teljesség igénye nélkül néhány olyan konkrét területet gyűjtöttünk össze, ahol belátható időn belül érzékelni lehetne a változást:

  • E-közbeszerzés: az évi közel 15 ezer közbeszerzési eljárás digitalizálása több millió oldalnyi papír kinyomtatását tenné feleslegessé, valamint átláthatóbbá, hatékonyabbá és gyorsabbá tenné az eljárások lefolytatását, egyszerűbbé az ajánlatok beadását és kiértékelését.
  • E-szavazás: az e-szavazás gyorsabbá és olcsóbbá tenné a választásokat, és különösen előnyös lehetne a több százezer fogyatékkal élő állampolgárnak, valamint megkönnyítené a mintegy 275 ezer határon túli magyar szavazását, és fokozhatná az állampolgárok, így a digitális világban szocializálódott fiatalok részvételét a közügyekben. 
  • E-kézbesítés: a technológia és a jogi környezet egyaránt adott, hogy az elektronikus leveleket a hagyományos postai levelekhez hasonlóan ajánlott és tértivevényes formában küldje az állam vagy küldje az állampolgár az állam felé, a hagyományos levél joghatásával. Az évente Magyarországon elküldött 112 millió ajánlott levél csupán pár százalékának a digitalizálása is sok milliárd forintnyi megtakarítást jelentene a feleknek. 
  • E-vizsgáztatás, e-érettségi: számos tantárgy esetében lenne lehetőség e-vizsgáztatásra, hiszen a dolgozatok és a vizsgaeredmények hitelessége, sértetlensége, anonimitása és a bírálat egyaránt biztosítható az elektronikus hitelesítési, aláírási megoldásokkal.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció