Gartner: végpontvédelemben is a legjobbak között a Trend Micro

A végpontok védelme a vállalati biztonság egyik alappillére. A folyamatosan és gyorsan változó fenyegetések mellett a biztonsági szoftverek fejlesztőinek gyorsan kell reagálniuk minden egyes új típusú veszélyre, hogy ügyfeleik mindig biztonságban legyenek. 

A Trend Micro elkötelezettségét és szakértelmét mutatja, hogy a Gartner a végpontbiztonsági megoldásokat értékelő Magic Quadrant for Endpoint Protection Platforms (EPP) jelentésében 2002 óta minden évben a vezetők közé sorolja a vállalatot. A nemrégiben közzétett, 2017-es tanulmányban a Trend Micro a piacvezetők között is az első helyre került több szempont alapján, beleértve „képesség a végrehajtásra” és a „jövőkép teljessége” mutatókat.

 

„A hatékony védelem megvalósításához olyan technológiák ötvözésére van szükség, amelyek több generációt ölelnek fel, azaz a régebbi és az újabb típusú, illetve a jövőbeni fenyegetések ellen egyaránt megfelelő védelmet biztosítanak. Büszkék vagyunk rá, hogy sok éve fenntartjuk piacvezető pozíciónkat, hiszen ez is azt igazolja, hogy vállalatunk egyedülálló módon képes biztosítani a legújabb technológiákat, miközben a jövőbeni fenyegetések ellen bevethető megoldások fejlesztésére is figyelmet fordít” – nyilatkozta Kevin Simzer, a Trend Micro értékesítési, marketing és üzletfejlesztési elnökhelyettese.

 

A Trend Micro XGen végpontbiztonsági megoldása több generációt felölelő fenyegetésvédelmi módszereket ötvöz: a legkülönfélébb támadások ellen mindig intelligens módon választja ki a megfelelő technológiát a megfelelő időben, ezáltal hatékonyabb és eredményesebb védelmet nyújt a fenyegetések teljes skálájával szemben. „A Trend Micro az első olyan vállalat, amely a nagy pontosságú gépi tanulást is alkalmazza a megközelítésében. Ennek köszönhetően a szoftverek egyedülálló módon, a megnyitás előtt és használat közben is képesek elemezni a fájlokat, hogy blokkolják a rosszindulatú támadásokat. Az új védelmi megoldás olyan „zajcsökkentő” funkciókat is használ, mint például a regisztráció vagy a fehérlisták készítése, amelyeknek köszönhetően csökkenthető a fals pozitív eredmények száma” – mondta el Bárány Zsolt, a Trend Micro Magyarországért és Romániáért felelős regionális ügyfélmenedzsere. 

 

 

Az XGen biztonsági megoldásokkal a Trend Micro az adatközpontokban és a felhőben egyaránt képes végpontvédelmet biztosítani a szerverek számára, ezáltal optimalizálja a VMware, az AWS és a Microsoft Azure környezetben futó szolgáltatások védelmi rendszereit. A Trend Micro hibrid felhőbiztonsági megoldása egyetlen irányítópultról kezelhető, és teljes rálátást biztosít a fizikai, virtuális és felhőalapú rendszerekre. Segítségével egyszerűsíthető a biztonsági rendszerek üzembe helyezése és felügyelete, kifinomult támadások esetén lerövidíti a válaszidőt. A megoldás emellett az olyan szigorú megfelelőségi előírások teljesítését is megkönnyíti, mint például a PCI és a HIPAA.

 

További információért a Trend Micro XGen végpontbiztonsági megoldásával kapcsolatban, kérjük, látogasson el az következő weboldalra: www.trendmicro.com/xgen!

 

Részletes információ a hibrid felhők biztonságáról a következő weboldalon érhető el: https://www.trendmicro.com/hybridcloud

 

A Gartner végpontbiztonsági megoldásokat értékelő, 2017-es Magic Quadrant for Endpoint Protection Platforms jelentése a következő címről tölthető le: https://resources.trendmicro.com/Gartner-Magic-Quadrant-Endpoints.html

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció