Március 2-ig lehet jelentkezni a Microsoft Imagine Cup versenyre

Március 2-ig jelentkezhetnek a hazai diákok a világ egyik legrangosabb innovációs világversenyére, a Microsoft Imagine Cupra. A fődíj nem csekély: a győztes a 85 ezer dolláros jutalom mellett egy személyes mentorálást is nyerhet a Microsoft első számú emberével, Satya Nadellával.

A vállalat idén az Azure technológiát használó csapatok jelentkezését várja, akik minden eddiginél jelentősebb szakmai támogatást kapnak:  egy nyolchetes, intenzív webinar sorozat és egy négy alkalmas kommunikációs és idegennyelvi képzés mellett a vállalat diáknagykövetei, a Microsoft Student Partnerek technológiai konzultációi is segítik a  jelentkezőket. A felkészülési időszakban szó lesz többek között arról, hogyan építsék fel ötletük üzleti modelljét, hogyan tarthatnak lebilincselő előadást a szakmai zsűrinek, mindemellett pedig közelről megismerkedhetnek az olyan forradalmi technológiákkal is, mint a kevert valóság vagy a big data.

 

A legjobb magyar ötletet bemutató csapat tagjai 9000 dollár értékű felhőhozzáférést kapnak a Microsoft Magyarországtól, valamint képviselhetik hazánkat a kelet-közép-európai régiós döntőben. Ott diadalmaskodva projektjüket az Egyesült Államokban tartott nemzetközi döntőn mutathatják be, ahol a 85 ezer dollár értékű főnyeremény mellett nem mástól, mint Satya Nadellától kaphatnak személyes mentorációt.

 

A regisztráció március 2. éjfélig él a Microsoft Imagine Cup weboldalon, a jelentkezési űrlap és a kérdőív együttes kitöltésével.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció