Magyar hallgatók a L’Oréal Brandstorm nemzetközi döntőjén Párizsban

Április 10-én rendezték meg a L’Oréal Brandstorm innovációs versenyének regionális fordulóját, ahol magyar, cseh, illetve szlovák felsőoktatási hallgatók mutatták be ötleteiket a zsűrinek. A résztvevőket összesen három kategóriában díjazták, amelyből kettőt magyar csapat nyert. Ezen felül az egyik magyar csapatot az a megtiszteltetés érte, hogy a nemzetközi döntőben egyedüliként képviselheti a régiónkat.

Idén rekord mennyiségű regisztráció érkezett a magyar, cseh, szlovák régióból – összesen 282 hallgató, vagyis 94 csapat jelentkezett a versenyre. Közülük 14 csapat vehetett részt a pozsonyi regionális döntőn, ahol három kategóriában lehetett díjat nyerni. Azonban a párizsi nemzetközi döntőre csupán egy csapat juthatott tovább. 

 

Az idei feladat a vállalat professzionális termékeihez kapcsolódott. A csapatoknak a jövő L’Oréal szalon élményét kellett megtervezniük. A zsűri innovatív, digitális és fenntartható megoldásokat várt.

 

A regionális fordulón összesen három kategóriában osztottak díjat: a nyertes Zenina nevű csapat tagjai a budapesti Corvinus Egyetemről érkeztek, ötletükkel a Brand-díjat nyerték el, amelyet május 17-én a nemzetközi döntőn is bemutathatnak. A tét nagy, ugyanis ha az ő ötletük tetszik leginkább a zsűrinek, 10 000 eurós nyereménnyel távozhatnak. A Brand-díj mellett két további díjat osztottak ki a regionális döntőn: a CSR-díjat fenntartható szalon koncepciójával a Corvinus / ELTE tagokból álló Zseb csapat kapta, míg a Tech-díjjal a cseh Hairy Tale csapatot ismerték el.

 

 

 

A L’Oréal Brandstorm a kreatív és vállalkozó szellemű fiatalok versenye, amely 26 éves története során a világ egyik legnagyobb hallgatói versenyévé nőtte ki magát. A Brandstorm egyedülálló lehetőséget kínál, hiszen a versenyzőknek valós projekten kell dolgozniuk az egyetemen tanultak alkalmazásával, valamint a L’Oréal által elérhetővé tett, több mint 70 e-learning anyag segítségével. A feladatuk önálló projektterv készítése, amelyet a L’Oréal zsűrijének prezentálhatnak.

 

A verseny célja egyben a tehetséges fiatalok felkutatása is, hiszen a vállalat nemzetközi szinten évente 150-200 diákot vesz fel a Brandstormnak köszönhetően. 

 

A magyar csapatért május 17-én szurkolhatunk majd a párizsi nemzetközi döntőn.

 

Az esemény 2018-as trailere: 

 

Összefoglaló videó a 2017-es eseményről:

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció