Átadták a Vezető Informatikusok Szövetsége által kiírt pályázat díjait

Immár harmadik alkalommal ítélte oda a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) a magyarországi középfokú oktatási intézményeknek meghirdetett Az év középiskolai digitalizációs tanári csapata díjat. 

A pályázaton minden olyan magyarországi, érvényes működési engedéllyel rendelkező középfokú oktatási intézmény indulhatott, ahol a képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg.

 

Az egymillió forint alapítványi támogatással járó díj nyertesét a VISZ által felkért zsűri két körben bírálta el. A pályázó iskoláknak írásos pályaműben kellett bemutatniuk, az elmúlt egy-két tanév folyamán az oktatás digitalizációja terén elért eredményeiket, majd második körben az esélyes csapatoknak a zsűri előtt is kellett prezentálniuk a tevékenységüket.

 

Az elbírálás során a zsűri figyelembe vette, hogy az intézmény hogyan érvényesíti az új digitalizációs szemléletet, a korszerű módszereket és megközelítéseket a tantárgyak oktatásában és a számonkérésében. Ki kellett térni arra is, hogy milyen új módszerek vezettek be, milyen tanítási és számonkérési segédanyagokat dolgoztak ki a tanárközösségek, valamint arra is, hogy ezekhez milyen digitális oktatási eszközöket alkalmaztak. Fontos szempont volt a pályázatok értékelésénél az is, hogy hogyan működik az iskolai élet digitális közösségi tere, illetve annak használatába mennyire kapcsolódik be interaktívan az iskolai közösség.

 

A szempontokat legalább három tantárgynál kellett érvényesíteni: gimnáziumoknál legalább egy reál és humán és egy reál tárgyban, szakgimnáziumok és szakközépiskoláknál pedig legalább egy szakmai és egy humán tárgyban.

 

A VISZ elnöke, Takács Tibor vezette zsűriben Agárdi Györgyi (Allianz Hungária), Csillag Dávid (Szerencsejáték Zrt.), Csongrádi Tamás (Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnázium), Dervenkár István (Bitport), Gazdag Ferenc (Nemzeti Közmű), Havass Miklós (Nemzeti Tehetségsegítő Tanács), Kerékfy Pál (a VISZ oktatási munkacsoport vezetője), valamint Mester Sándor (Project 029) vett részt.

 

Egy 160 éves intézmény nyerte a fődíjat

Az idei év pályázati és a prezentációk alapján a zsűri a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium pályázatát ítélte a legjobbnak. Budapest első, 1858-ban alapított állami gimnáziuma második alkalommal pályázott, és már tavaly is jól szerepelt, akkor a zsűri különdíját nyerte el.

 

 

Az iskola kiterjed digitalizációs tevékenységét jól jellemzi, hogy a tavalyi évhez képest egy szinte teljesen új csapat készített pályázatot. Idén Bere Anikó (fizika, kémia), Csernovszky Zoltán (fizika, matematika), dr. Mezei Mónika (történelem, latin nyelv), Kerek Roland (magyar, angol nyelv), Mészáros Mónika (történelem, olasz nyelv), valamint Nemecskó István igazgatóhelyettes (matematika) mutatta be, hogyan alakítják az oktatást a modern igényekhez.

 

Mint az a zsűrit vezető Takács Tibor VISZ-elnök értékeléséből kiderült, a bírálók elsősorban a digitalizáció kiterjedt és tantárgyakon átívelő alkalmazását értékelték a pályázatban. Az iskola tanárai szinte egyöntetűen nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a meglévő digitális eszközök (pl. tantermi wifi, érintőképernyős kijelzők, ún. okosterem, széles szoftverportfólió, melyek használatához központi alkalmazásszolgáltatást is felépítettek stb.) nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználják. Ezt belső képzések segítségével is megosztják egymással, illetve próbálják integrálni azokat a jó gyakorlatokat, melyeket más iskolákban alkalmaznak. Ezeknek a jó gyakorlatoknak a megismertetésére rendszeresen hívnak más iskolákból előadókat.

 

A zsűri három iskolát részesített tárgyjutalomban. A 3. kerületi Kerék Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola 15-15 laptopot nyert. A gépeket a Szerencsejáték Zrt. ajánlotta fel.

 

Tanulmányi kirándulást nyert a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, amely idén ősszel a tehetséggondozó, 7. évfolyamos osztályát már olyan digitális osztályként indította, ahol szinte minden oktatási tevékenység digitális eszközökkel folyik. A Szigethalmi Polgármesteri Hivatal felajánlása révén a gimnázium egy osztálya két napot tölthet el a Szigethalmi Családi Vadasparkba és az Emese Parkba.

 

Mint azt Takács Tibor a díj átadásakor mondta, a Vezető Informatikusok Szövetsége a pályázattal arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy milyen a szerepe a tanári közösségeknek abban, hogy a digitális transzformáció, az informatika mindent átszövő pozitív hatása az oktatásban is érvényesülhessen.

 

Idén is volt kreatív pályázat a legkisebbeknek

A középiskolai pályázattal párhuzamosan az általános iskolásoknak is hirdetett pályázatot a Szövetség a Smile palacsinta támogatásával, mellyel elsősorban a digitális eszközök kreatív használatát szerette volna népszerűsíteni a kisiskolások körében. A pályázó általános iskolásoknak smile palacsintát kellett tervezniük, de készíthettek videoanimációt vagy bármilyen egyéb munkát is a Kodu vagy a Scratch programmal.

 

A fődíjat – kétnapos tanulmányi kirándulást szállással a szigethalmi Fehér Gém üdülőben – Debreceni Benedek Elek Általános Iskola 2. a osztályos diákjai kapták. Emellett Emellett egyéni elismerést és tárgynyereményt kapott Bartucz Anna, Bereczki Hanna, és Veszelovszki Bori.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció