A valós és a virtuális világ közötti határmezsgye

A Nokia a Las Vegas-i CES-en egy olyan digitális Rubik-kockát mutatott be a nagyközönségnek, mely alapból egyszínű – fekete vagy fehér – a színek pedig egy kiterjesztett valóság szemüvegnek köszönhetően válnak láthatóvá. A budapesti Nokia Bell Labs illetve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által kifejlesztett digitális eszköz ráadásul a virtuális térben segítséget is nyújt a felhasználónak a játék kirakásában. 

A Magyarországon fejlesztett digitális Rubik-kocka 3D nyomtatással készül, és számos szenzort tartalmaz, így a kapcsolódó alkalmazás képes érzékelni a kockán végzett valós kézmozdulatokat, a játék különböző forgatását-tekerését, és ennek megfelelően jeleníti meg az eszközt a kiterjesztett valóságban (AR).

 Az alkalmazott intelligens megoldásoknak és a valós idejű szenzorkommunikációnak köszönhetően a kockán végzett különböző mozdulatok mindössze 20 milliszekundumos késéssel jelenjenek meg a kiterjesztett valóságban, ami azért is kiemelten fontos, mert az emberi agy ezt a mértéket képes kezelni. A valós és virtuális valóság történései közötti nagyobb késés akár rosszullétet is okozhat, mindenesetre semmiképpen sem éreznénk komfortosnak. Az 5G-ben rejlő lehetőségek maximális kiaknázásával pedig akár bőven 10 milliszekundum alá is lecsökkenthető a válaszidő, és ezáltal tovább javítható a felhasználói élmény.

A virtuális Rubik-kockát a Nokia az Intellel közös standján a világ legjelentősebb technológiai seregszemléjén, a Las Vegas-i CES kiállításon is bemutatta 2018. január 8-11. között. A meghatározó technológiai újításokat és trendeket bemutató show idén 4500 kiállító céget vonultatott fel, és mintegy 180 ezer látogató vett részt a világ minden tájáról (globális technológiai nagyvállalatok döntéshozói, szakújságírók, innovációs szakemberek).

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció