Családbarát intézkedések a Morgan Stanley-nél

A Morgan Stanley budapesti irodája számos családbarát intézkedéssel igyekszik elősegíteni a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését. Gyermek érkezésekor például a vállalat 15 nap extra apasági szabadságot biztosít az édesapáknak vagy második szülőknek, a kismamák pedig a távollétük első 24 hetében a teljes fizetésükre jogosultak.

„Fontos számunkra, hogy olyan körülményeket teremtsünk, ahol a kollégáink mind a szakmai környezetben, mind a magánéletben ki tudnak teljesedni. Persze mindez mást jelenthet egy pályakezdő informatikusnak, egy szenior programozónak vagy egy kétgyermekes szülőnek, aki a kockázatelemző csapatunkban dolgozik. Éppen ezért olyan juttatási csomagokat állítunk össze, amelyre ténylegesen igény van, és amely rugalmasan képes kiszolgálni a nálunk dolgozó sokszínű szakemberállományt. Egyik viszonylag újonnan bevezetett intézkedésünkkel a gyermeket vállaló kollégáink számára szeretnénk biztosítani többek között azt, hogy a gyermek megszületésekor még több időt tölthessenek a kisbabával” – mondta el Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. 

 

5 nap helyett 20 nap apasági szabadság jár: munka és magánélet nagyobb egyensúlyban

A vállalat tavaly óta a törvényben megszabott 5 napos apasági szabadság mellett további 15 nap extra szabadnapot is biztosít dolgozóinak gyermekük születésekor. A Morgan Stanley által biztosított apasági szabadság a kétszerese az Európai Unió által javasolt 10 napnak, amely a munka és a magánélet közötti egyensúlyról január végén közzétett irányelvtervezetben szerepel.

 

Emellett az édesanyákat azzal is igyekszik támogatni a vállalat, hogy a szülési szabadságuk első fél éve alatt járó CSED juttatását kiegészíti a fizetésük 100%-ára. Így ebben az időszakban egyáltalán nem kell jövedelemcsökkenéssel számolniuk a családoknak.

 

Visszatérő szülőket is támogatnak a Return To Work – Lendüljön Újra Munkába programmal

A Morgan Stanley kimondottan nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy támogassa a munkapiacról hosszabb időre kieső szakembereket is. A Morgan Stanley különleges programot indított olyan szakembereknek, akik legalább 2 éves kihagyás után szeretnének újra munkába állni: ez a „Return To Work – Lendüljön Újra Munkába”. A programra nagy érdeklődés mutatkozik, a jelentkezők száma tavaly például 100 felett volt.  „A 12 hetes, fizetéssel járó program módot ad a munkába való visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére. Újrakezdőink megismerhetik a vállalatot, mi pedig őket. A résztvevőket a munka mellett számos fejlesztési lehetőséggel is támogatjuk, ilyen például a munka és a magánélet egyensúlyára, a hatékony időgazdálkodásra vagy a prezentációs készségekre fókuszáló képzés. Ezen felül hetente kétszer angoloktatáson is részt vesznek, amely kiterjed a telefonos és az e-mailes kommunikáció erősítésére is. A résztvevők folyamatos visszajelzést is kapnak személyes mentoraik révén, akik szakmai és személyes jellegű kérdésekben is segítséget nyújtanak” – mondta el a programról Fremda Balázs.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció