Az újonnan kinevezett HTC vezérigazgató az 5G-re, az AI-re, az XR-re fókuszál

 A HTC bejelentette, hogy a mai naptól, azonnali hatállyal Yves Maitre veszi át a HTC elnökvezérigazgatói feladatkörét. Yves Maitre az Orange-tól, a világ egyik legnagyobb piacvezető telekommunikációs cégétől igazolt át a HTC-hez, ahol a fogyasztói eszközökért és együttműködésért felelős üzletág ügyvezető alelnökeként tevékenykedett, feladata pedig a kapcsolódó technológiai stratégia és üzleti ügymenetet felügyelete volt. 

Mr. Maitre szakmai múltjának része a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai márkáinak felfuttatása, de a kapcsolódó- és mobil szolgáltatások terén is egy kiterjedt, saját portfólióval rendelkezett, valamint tagja volt az Orange innovációs technológiai csoportjának, és őt bízták meg azzal is, hogy különböző technikákat dolgozzon ki a bevételre negatív hatással lévő tényezők kezelésére.
 
Cher Wang a HTC elnöki székében folytatja pályafutását, ahonnan a HTC egyre növekvő portfóliójával és a VIVE Reality víziójával is összhangban lévő, jövőbeli technológiákra fog fókuszálni.
 
„Amikor négy évvel ezelőtt elnök-vezérigazgatónak neveztek ki, azt tűztem ki célomul, hogy a HTC-t olyan vállalattá alakítsam, amely komplex ökoszisztémát kínál, olyan új alapokat fektettem le, amelyek a cég 5G és XR technológián keresztüli felvirágoztatását célozzák. Így most elérkezett a megfelelő idő arra, hogy átadjam a HTC kormányát egy olyan erős vezetőnek, aki a megkezdett utunk következő állomására vezet el majd bennünket.” - mondja Cher Wang, a HTC elnök-asszonya. - „Nagy örömmel tölt el, hogy Yves kezébe kerül a gyeplő, hiszen oly rég óta áll kapcsolatban a vállalatunkkal, és ő is ugyanúgy az innováció megszállottja, akár csak mi. Teljesen biztos vagyok benne, hogy Yves az a vezető, aki képes lesz a HTC-ben rejlő összes potenciál kiaknázásra.”
 

„A HTC már régóta az új technológia és fejlesztés kulcsszereplője a piacon, és megtiszteltetés számomra, hogy az igazgatótanács engem választott ki arra a feladatra, hogy a következő szintre vezessem a HTC-t” - mondta Yves Maitre, a HTC ügyvezető-elnöke. - „A HTC-t világszerte úgy ismerik, mint a mobil és XR technológia egyik piacvezetője. Óriási energiát ad nekem, hogy a HTC munkatársaival, ügyfeleivel és befektetőivel karöltve hozzájárulhatok a vállalat jövőbeli növekedéséhez, mind az 5G, mind az XR technológiák terén. Első dolgunk volt annak a célnak a kitűzése, hogy folytassuk a megkezdett átalakulást, amely a világ legjobb fogyasztói hardver gyártójává tehet bennünket úgy, hogy komplex szolgáltatásokat építünk ezek köré, így téve használatukat egyszerűvé és kényelmessé.”
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció