Magyar fejlesztésű szoftver mentheti meg a szabadulószobákat

A szabadulószoba egy olyan világhírű hungarikum, mely mára minden országban elterjedt. A jelenlegi járványhelyzetben azonban a túlélésért küzdenek a kijutós játékok.

Az első szabadulószobát a Parapark nyitotta meg 2011-ben Budapesten. Ez a szórakoztató program világszerte egyre népszerűbbé vált, és mára komplett iparággá nőtte ki magát. Több mint 20 ezer szabadulószoba üzemel világszerte, óvatos becslések szerint is nagyjából 1-1,5 milliárd dolláros éves bevételt generálva. A magyarok továbbra is meghatározó szereplők ebben a piaci szegmensben, hiszen az 50 legnagyobb szabadulószoba-üzemeltető közül legalább 10-15 cég hazai tulajdonú vállalkozás.

 

A koronavírus-járvány más iparágak mellett egyik napról a másikra teljesen lenullázta a szabadulószobák bevételeit is, és ellehetetlenítette a működésüket - hasonlóan a turizmusból, vendéglátásból és egyéb szolgáltatásból élő vállalkozások többségéhez.

 

 

Ahogy a kezdetekben, úgy a most kialakult válságos helyzetben is egy magyar cég mutatja a fennmaradáshoz vezető utat. Az Exit The Room egy szabaduló szobákhoz méltó csavaros megoldással létrehozta az otthonról játszható, de ténylegesen a helyszínen folyó játékot, a Remote Escape Room-ot, magyarul a “távirányítású szabaduló szobát”.

 

Ezen a platformon keresztül otthonról élhető át ugyanaz az élmény, mint a szabaduló szobákban. Az ötlet lényege, hogy a játékosok távirányíthatják a kamerával felszerelt játékmestert. Ő lesz a szemük és a kezük, a feladványokat viszont nekik kell megoldaniuk, hogy sikerrel teljesítsék a kihívást.

 

„A Remote Escape Room megoldással az otthon biztonságából élvezhető közösségi tevékenységet kínálunk barátoknak, családoknak, kollégáknak - jellemezte a fejlesztést Rétfalvi Gábor, az Exit The Room tulajdonosa, hozzátéve, így akár karantén alatt is lehet közös programot szervezni. Mint kifejtette, az ötlet révén tud találkozni a család több generációja egy élvezetes játék erejéig, de akár csapatépítőt is lehet tartani a home officeba száműzött dolgozóknak.

 

Ezen felül, nagyon fontos, hogy a kényszerszabadságra küldött játékmestereknek újra munkát tudunk teremteni. Ez egy ekkora iparágban sok ezer munkahely megmentését, és számtalan család megélhetését jelenti világszerte- hangsúlyozta. A megoldásunkat és az arra lefejlesztett szoftverünket nem tartjuk meg magunknak, az összes szabadulószoba üzemeltetőnek ingyenesen felajánljuk. Az EveryEscapeRoom szabadulószoba gyűjtőoldal segít nekünk eljuttatni a bajba jutott szabadulószobáknak ezt a forradalmi megoldást világszerte. Bízunk benne, hogy még időben érkezik, hogy sokakat megmentsen a csődtől. Az üze meltetőktől csak annyit kérünk, hogy az így szerzett bevételek egy részét áldozzák koronavírus elleni küzdelemre - mi is így teszünk.”

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció