Az eSIM új alapokra helyezi a csatlakoztatott életmódot

Ahogy az eSIM kártyák egyre nagyobb teret hódítanak az okoseszközök világában, korábban soha nem látott lehetőségek állnak a felhasználók rendelkezésére a csatlakoztatott életmód kihasználására. 

A mobiltelefonok használatának kezdete óta a fizikai SIM kártya az egyik legfontosabb alkatrésznek számít. Az áramkörökkel ellátott kártyák 1991-es bevezetésükkor még bankkártya nagyságúak voltak, a technológiai fejlődés azonban egyre apróbb kártyákat követelt, ahogy folyamatosan bővült a mobiltelefonokba beépített funkciók száma. Ma már a legújabb telefonok a lehető legkisebb, nanoSIM méretű kártyákkal működnek. Ennek ellenére a gyártók folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak el az egyes funkcióhoz szükséges hardverek, az akkumulátorok méretének növelése, a még könnyebb és vékonyabb telefonok gyártásáért. Így született meg az eSIM technológia, ami az embededd SIM kártya, vagyis a beépített SIM kártya rövidítése. Az ilyen technológiával ellátott készülékekbe nem szükséges hagyományos kártya behelyezése, a készüléket a szolgáltató tudja aktiválni. 

 

 

Egy gonddal kevesebb

Magyarország az első 10 ország között volt, ahol elérhetővé vált az eSIM szolgáltatás, jelenleg a Telekom előfizetői élvezhetik az eSIM-képes készülékek kínálta előnyöket. A hálózatra egy, a szolgáltatótól kapott adatcsomag segítségével lehet kapcsolódni, így nincs szükség apró tűkre, és óvatos mozdulatokra a SIM kártya ki- és behelyezéséhez. Azok számára, akik sokat utaznak, fontos lehet, hogy telefonjuk egyszerre több telefonszámot is tudjon kezelni. Számukra az eddig legkényelmesebb megoldást a dual SIM-es telefonok kínálták, míg az eSIM képes készülékekkel már akár egyszerre több telefonszámot is használhatnak. A Samsung telefonkínálatából jelenleg Magyarországon a Galaxy S20 sorozat tagjain, és a Galaxy Z Flip telefonokon érhető el a szolgáltatás.

 

A telefonokon túl

Az eSIM azonban nem csak okostelefonok számára kínál hálózati kapcsolatot. Rengeteg IoT eszköz válik ennek a megoldásnak köszönhetően internetképessé, emellett a kis méretű viselhető eszközök körében is egyre népszerűbb ez a funkció. A Samsung Galaxy Watch és Watch Active2 okosórák is támogatják az eSIM használatot, így akár kapcsolt mobiltelefon nélkül is egyszerűen bonyolíthatók le rajtuk telefonhívások, és kapcsolódhatnak az internetre. Az eSIM kártyák emellett jelen vannak már autókban, háztartási készülékekben, és különböző szenzorokban, így biztosítva a felhasználók számára a csatlakoztatott életmód kényelmét.

 

A Samsung eSIM képes készülékeiről még több információ érhető el a https://www.samsung.com/hu/mobile/ oldalon. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció