Elhunyt Varga László matematikus

Életének 89. évében elhunyt Varga László matematikus, az ELTE Informatikai Karának professor emeritusa, az ELTE díszdoktora, a matematikai tudományok doktora, a hazai programozáselméleti iskola egyik nemzetközileg is elismert vezető képviselője.

A matematikaprofesszor az ELTE Informatikai Karának meghatározó, iskolateremtő személyisége volt, az ő munkája alapozta meg, hogy az Informatikai Tanszékcsoport a német egyetemek terminológiáját használva fakultás szintű egységgé vált és 2003-ban önálló karként jöhetett létre az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

 

Varga László 1931-ben született Sárszentlőrincen, 1956-ban kapott oklevelet az ELTE-n alkalmazott matematikus szakon, 1967-ben megszerezte a matematikai tudomány kandidátusa, majd 1977-ben a matematikai tudomány doktora akadémiai fokozatot.

 

Az ELTE TTK Általános Számítástudományi Tanszék vezetőjeként kulcsszerepet játszott az informatikai tematikák kidolgozásában. Szakmai elkötelezettsége és vezetői kiválósága egyaránt nagy szerepet játszott abban, hogy a programozó matematikus szakból szerteágazó informatikai képzési rendszer fejlődött ki. Tevékenységének eredményeként a programozó matematikus szak mellett megindult a képzés a programtervező matematikusi, informatika tanári és számítástechnika tanári szakon.

 

Varga László, az Informatikai Kar Programozáselmélet és Szoftvertechnológiai Tanszékének vezetőjeként nagy szakmai tapasztalatával jelentősen hozzájárult a programtervező informatikus alap- és mesterszakok tantervi anyagainak sikeres kidolgozásához.

 

Elévülhetetlen érdemei vannak a Bologna típusú képzési rendszer meghonosításában az ELTE Informatikai Karán. Az ELTE Informatika Doktori Iskolájának beindítása nagyrészt az ő hatékony szakmai munkájának, szervezőkészségének köszönhető.

 

Oktatói tevékenysége során nagy gondot fordított a tehetséges hallgatók felkarolására, szakmai fejlődésük biztosítására. Szemináriumain nevelkedett fel a tanszék oktatói állományának jelentős része. Szakmai irányítása mellett számos egyetemi doktori, PhD- és kandidátusi értekezés született.

 

Egyike volt azoknak a szakembereknek, akik az ország első számítógépén, az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjának (KKCS) M-3 gépén kezdtek el programozni.

 

Varga László a hazai programozáselméleti iskola egyik nemzetközileg is elismert vezető képviselője volt.

 

Szűkebb kutatási területe az objektum elvű programozás szempontjából kulcsfontosságú típusfogalom vizsgálata, a programok bonyolultsága és a párhuzamos programok helyessége volt. Ezen témakörökben nemzetközileg is figyelmet keltő eredményeket ért el, számos cikket publikált angol nyelven. Az objektum elvű programozásról írott könyvei, jegyzetei alapvetőek a felsőoktatásban.

 

Pályája során számos rangos elismerésben részesült, többek között 2001-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2009-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést kapott. 2011-ben az ELTE díszdoktorává avatták.

 

Volt tanítványa így búcsúzik Tőle: „A tanszékre kerülve nem csak vezetője, hanem tanítója is lett az akkori fiatal oktatóknak. Tiszteltük a nagy szakmai tudásáért, szerettük az ezzel felérő emberségéért. Tudományos fejlődésben és a megélhetésben is nagy segítséget tudott nyújtani a meglevő szakmai és ipari kapcsolataival. Lenyűgöző szakmai tudás és hatalmas emberség száll vele sírba.”

 

Varga Lászlót az Eötvös Loránd Tudományegyetem saját halottjának tekinti.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció