Ajándék korlátlan mobilnet vagy beszélgetés minden Telekomosnak

Karácsonykor még inkább felértékelődnek az emberi kapcsolatok, mindannyiunk számára még fontosabbá válik, hogy együtt legyünk, találkozzunk, és megéljük saját közös hagyományainkat. Azonban az idei karácsony sokak számára biztosan más lesz, hiszen közös felelősségünk az is, hogy vigyázzunk egymásra, vigyázzunk a veszélyeztetett korosztályokra. Fontos, hogy ilyen körülmények között még jobban figyeljünk egymásra, törekedjünk arra, hogy idén senkit se hagyjunk magára, egyedül karácsonykor. Ehhez pedig szerencsére a digitális eszközök és megoldások minden helyzetben ott vannak nekünk, hogy idén karácsonykor is ott lehessünk egymásnak.

Azért, hogy megkönnyítse a családi készülődést, összedolgozást és együttlétet az idei ünnepi időszakban, a Telekom korlátlan mobilnetet vagy beszélgetést ajándékoz minden ügyfelének. A választott szolgáltatást - az Ünnepi Korlátlan Netet vagy az Ünnepi Korlátlan Beszélgetést - meghatározott időszakokra lehet aktiválni a Telekom alkalmazásban, akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá. Az ajánlat lakossági mobil-előfizetőknek, belföldön érvényes december 7. és 31. között.

 

December 7. és 20. között minden Telekom előfizető hetente egyszer 2 napra aktiválhat korlátlan mobilnetet vagy beszélgetést, december 21. és 31. között pedig egyszer 3 napra aktiválhat korlátlan adatot vagy beszélgetést az alkalmazásban. 

 

Mindannyian tehetünk azért, hogy senki ne maradjon magára karácsonykor, mindenkinek jusson egy kis törődés. Mind a családon belül, mind azon kívül. A Telekom a karácsonyi időszakban új lendületet ad a használt mobiltelefonok továbbadását célzó Mobildonor programjának, miután az első másfél hónapban összegyűlt a célként kitűzött 300 darab mobilkészülék. A Mobildonor Program az otthon kallódó okostelefonok összegyűjtésével segít a rászorulóknak, hogy ők is beléphessenek a digitális világba, ami a jelenlegi járványhelyzetben mindennapi szükségletté vált, gondoljunk csak a széles rétegeket érintő digitális oktatásra. A programba jelentkezők a mobildonor.hu oldalon felajánlhatják a használaton kívüli, de még működőképes okostelefonjukat egy rászorulónak, így Mobildonorokká válhatnak. Azzal, hogy új életet adnak egy régi készüléküknek, és eladományozzák azt egy hátrányos helyzetben lévőnek, ténylegesen megváltoztathatják valaki életét. A telefonok a kezdeményezés szakmai partnerén, a NIOK Alapítványon keresztül jutnak el tulajdonosaikhoz. A Telekom minden arra alkalmas használt telefonért futárt küld, a begyűjtött készülékeken pedig elvégzi a szükséges, apróbb javításokat és szükség esetén az adatmentesítést is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció