A Magyar Telekom nyerte a DKÜ mobilszolgáltatás tenderét

A Magyar Telekom nyerte a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó kötelezett és önként csatlakozó szervezetek által igénybe vehető mobilszolgáltatásra kiírt tendert. A megbízás két évre szól, melyet további hat hónappal hosszabbíthat meg a kiíró Digitális Kormányzati Ügynökség.

Két évre szóló keretmegállapodást írt alá a Magyar Telekom a Digitális Kormányzati Ügynökséggel mobil távközlési szolgáltatások nyújtására vonatkozóan. A „Mobil távközlési szolgáltatások beszerzése a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezetek részére” elnevezésű tender nyerteseként a Magyar Telekom 2021. február 6-tól nyújt hang- és adatalapú mobilszolgáltatást a kormányzati szervezetek és önként csatlakozó intézmények számára. 

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy már közel négy éve a Magyar Telekom Csoport nyújt kiemelkedő digitális termékeket és szolgáltatásokat az érintett szervezetek számára. Az új szerződéssel pedig a folyamatosan bővülő 5G hálózaton túl a vállalatcsoport innovatív megoldásai – többek között az eSIM és MultiSIM kártyák - is elérhetővé válhatnak az érintett ügyfelek számára” – mondta el Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció