A SZTAKI-ban rendezi meg éves konferenciáját a Neumann Társaság

2022. november 10-én, 14 órától a SZTAKI nagytanácstermében rendezi meg szokásos éves konferenciáját a Neumann Társaság. Az esemény megnyitó beszédét Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója tartja meg, és a rendezvényen adják át a Neumann Társaság hagyományos díjait, illetve az Infotérrel és IVSZ-szel közösen, az Év informatikai újságírójának megítélt Kovács Attila-díjat is.

Vállalt küldetése szerint a  Neumann Társaság GPS-ként kívánja segíteni a társadalmat a digitális világban való tájékozódásban: ennek jegyében zajlik majd a november 10-én 14-18 óra között, a SZTAKI Kende utcai székházában zajló éves Neumann Konferencia. A tavalyi virtuális konferencia után idén ismét személyesen, közösségben megrendezett konferencián izgalmas megközelítéseket hallhatnak a résztvevők az informatika forradalmi hullámairól, szerepéről a társadalmi fejlődésben.

 

A konferencia megnyitóbeszédét Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója tartja meg, aki szerint amikor felbecsülni próbáljuk az IT-forradalom hatását életünkre, munkánkra, sőt az emberi faj egészének jövőjére, akkor ezt nem az ipari forradalmakkal, hanem az emberiség sorsát ezeknél sokkal alapvetőbben befolyásoló két korábbi „informatikai forradalommal”, a beszéd (információcsere) majd az írás (az információ tárolása) megalkotásával kell párhuzamba állítani. Ez a konferencia kiindulópontja, majd az előadások gerince a mesterséges intelligencia hívószavát szeretné valódi tartalommal megtölteni: fontos elemzések hallhatóak majd az ipari rendszerek intelligens monitorozásától és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium és a SZTAKI konkrét, gyakorlati MI-alkalmazásaitól kezdve az olyan humán területig, mint a képi és szöveges tartalomelemzés. A konferencia azt is vizsgálja, hogy az informatika hatásai hogyan csapódnak le a Z-generációnál, milyen médiahasználati jellegzetességei vannak az ő nemzedéküknek.

 

 

Ugyancsak az éves konferencián adják át a hazai, informatikai területen dolgozó, legkiemelkedőbb szakembereknek az érdemeik elismeréséül járó plaketteket és emlékérmeket. A társaság saját díjai mellett az IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat is itt adják át az év informatikai újságírójának.

 

A Neumann Konferencia tervezett programja:

14:00 kezdés

● dr. Beck György elnöki köszöntője: Neumann 120 évre készülve – Neumann nyomában 

● Bojár Gábor Graphisoft-alapító keynote beszéde: 4. ipari vagy 3. informatikai forradalom? 

● A Kovács Attila-díj (Az év informatikai újságírója), a Kemény János-díj, és a Tarján-emlékérem átadása

● dr. Hangya Balázs orvos, matematikus, az MTA-KOKI Rendszer-Neurobiológia Kutatócsoport vezetőjének előadása: Agyi hálózatok és mesterséges intelligencia 

● Varjú Zoltán számítógépes nyelvész, MI-szakértő előadása: Páncélba zárt szellem 

● Putz Orsolya, nyelvész, az ELTE egyetemi tanársegédjének előadása: AI a képi és szöveges tartalomelemzésben 

16:30 szünet 

● A Kalmár-díj, a Neumann-díj, és a társaság életműdíjainak átadása

● prof. dr. Levendovszky János, a BME dékánhelyettesének előadása: Mesterséges Intelligencia alkalmazásai az ipari rendszerek intelligens monitorozásában -  műegyetemi kutatások az adatgyűjtő protokolloktól az anomália detekcióig

● dr. Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember, egyetemi docens, az NJSZT eHétköznapok szakosztályának titkárának előadása: A Z Generáció médiahasználata 

18:00 a konferencia vége

● dr. Beck György zárszava 

 

A Neumann Konferencián ingyenes regisztrációt követően minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció