Fizetés és előléptetés tekintetében is megéri felnőttként új szakmát tanulni

Továbbra is megéri programozást tanulni: azoknak, akik karrierváltóként lépnek erre a pályára, 3 év után az átlagbére már meghaladja a havi bruttó 1,2 millió forintot – derült ki a Green Fox Academy legfrissebb alumni kutatásából. Három év után ugyanis szinte garantált az előléptetés, tízből kilenc bootcampet végzett programozó ekkor már legalább medior pozíciót tölt be. 

A Green Fox Academy idei felmérése arra is rámutat, hogy a karrierváltás azonnal megemeli a fizetést. A válaszadók átlagosan 6,5 év munkatapasztalattal rendelkeztek, amikor a bootcampbe jelentkeztek, új szakmájukban mégis átlagosan 7 százalékkal magasabb bért kaptak pályakezdőként, mint az utolsó munkahelyükön. Ez azok esetében, akik legfeljebb egy éve váltottak a programozásra, átlagosan bruttó 595 ezer forintos kezdő fizetést jelent havonta. 

 

Fachs Anita

 

„A kutatásban részt vevő nők átlagosan 2 hónap alatt helyezkedtek el a Green Foxnál megszerzett tudásukkal, míg a férfiaknak ez kicsit több időt, átlagosan 3 hónapot igényelt. Jelenleg az IT munkaerőpiac lassabban bővül, emiatt az elhelyezkedési idő hosszabb lehet, de ez minden valószínűség szerint újra fel fog gyorsulni. Ha a béreket és a karrierlehetőségeket nézzük, a programozás egyértelműen versenyképes, világszerte keresett tudás marad” – tette hozzá Fachs Anita, a Green Fox Academy vállalati szolgáltatásokért felelős cégvezetője.

 

Az intenzív programozóképzést elvégzők az új karrierjükben gyors előrelépésre számíthatnak, három év után a válaszadók 61 százaléka már medior, 28 százaléka pedig senior feladatokat lát el munkahelyén. A fizetésben is vízválasztó a harmadik év, jelenleg az átlagos bruttó kereset ekkor már több mint 1,2 millió forint havonta. Ez egyben azt is jelenti, hogy kódolást tanulni megtérülő befektetés, a három évvel ezelőtt pályára lépő szoftverfejlesztők ugyanis ma átlagosan a kezdő fizetésük 2,6-szorosát kapják. 

 

 

A közhiedelemmel ellentétben a karrierépítés kulcsa nem feltétlenül a munkahelyváltás. Fontosabb, hogy eleve motivált és a csapatba illeszkedő szakember töltsön be egy adott pozíciót, és a munkaadó aktívan támogassa a fejlődését. „Számos módszerrel segítjük ezt mind a hallgatók, mind a vállalati partnerek oldalán, ezért az első három évben a Green Foxnál végzettek 70 százaléka kitart a munkahelye mellett. Ez az arány később természetesen csökken, de még öt év után is 22 százalék feletti” – emelte ki Fachs Anita.

 

A nők jellemzően tovább maradnak az első munkahelyükön, mint a férfiak. Azok közül, akik váltanak, a nők átlagosan közel 2 év, míg a férfiak 1,5 év után keresnek új helyet. Az IT munkaerőt mozgató tényezők közül toronymagasan vezet a fizetés. A válaszadók 73 százaléka számára az anyagiak jelentik a munkahelyválasztást befolyásoló három legfontosabb szempont egyikét, míg a konkrét feladatkör a felmérésben részt vevők 45 százaléka, a távmunka lehetősége pedig 40 százalék számára döntő jelentőségű. A megkérdezettek közel negyedének kiemelt elvárása, hogy munkahelye szakmai kihívást és innovatív projekteket biztosítson, illetve kifejezetten támogassa a munka-magánélet egyensúlyát.

 

 

A kutatás rákérdezett a karrierváltás okaira is: a kutatásban részt vevők 40 százaléka azért hagyta el az eredeti szakmáját, mert érezte a kiégés jeleit és el akarta kerülni azt. A női válaszadók közül minden ötödik azért választotta a programozást, mert korábbi foglalkozásuk nem kínált számukra megfelelő karrierlehetőséget. A hölgyek harmadik leggyakoribb motivációja pedig az, hogy piacképes tudás elsajátításával többféle kereseti forráshoz juthassanak. A férfi válaszadók 18 százaléka az IT bootcamp elvégzésével pótolta a korábban elmulasztott képzési lehetőségeit. Szintén erős érv számukra a programozás megtanulása mellett, hogy ezzel a tudással jobbak lehetnek az eredeti szakmájukban.

 

A Green Fox Academy 2023 májusában végezte el aktuális alumni kutatását, amelyben 230 végzett hallgató vett részt. A válaszadók harmada nő, kétharmada férfi volt, akik átlagosan 30,5 évesen vágtak bele a karrierváltásba, kétharmaduk ekkor már diplomával is rendelkezett. Legtöbben gazdasági alapvégzettséggel váltottak programozásra (19%), amit a műszaki (14%), illetve a humán (10%) végzettségűek követnek – de a bootcamp hallgatói között informatikai képzettséggel rendelkezők is találhatók (5%). A kutatásban részt vevők 45 százaléka medior, 31 százaléka junior, 24 százaléka pedig senior pozíciót tölt be jelenleg. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció