Mit tesz a lakásberuházások visszaesése a hazai elektronikai piaccal?

A nagy háztartásigép-piacon 15 százalékos, a tévépiacon 10 százalékos visszaesésre számítanak Magyarországon az előző évhez képest a GFK adatai szerint. Várhatóan idén is mosógépből és hűtőszekrényből adták el a legtöbbet a gyártók, tavaly mintegy 600 ezer darabot vásároltak belőlük. A szakértő úgy látja, az energiahelyzet körüli szorongás érezhetően enyhült és más tényezők is mozgatják az elektronikai piacot: az újépítésű lakásberuházások visszaesése, valamint a fiatalabb generációk fogyasztói szokásai nagy hatással lesznek a kereslet alakulására.

 

Tavaly minden az energiahatékonyságról szólt a háztartásokban

 

2022-ben körülbelül 1,3 millió nagy háztartási gépet vettek a magyarok és 30 milliárd forinttal többet, összesen 180 milliárdot költöttek rájuk, mint egy évvel korábban. 

 

Évek óta a mosógépekből és a hűtőkből fogy a legtöbb, tavaly 300-300 ezer darabot adtak el. A fogyasztásban változást hozott a kormány augusztus eleji bejelentése is az átlagár feletti áram- és gázárakról: a felhasználók a legmagasabb energiaosztályú gépeket keresték és lemondtak például az olyan jóléti készülékről, mint a szárítógép: tavaly augusztus és december között 30 százalékkal kevesebb szárító fogyott. Nagyobb változást lehetett látni a nagy energiaigényű fogyasztók – a hűtők, a fagyasztók és a bojlerek esetében – ezeket a készülékeket szinte azonnal lecserélték. 

 

„Idén azt látjuk, hogy sok háztartás már belefér az éves gázkvótába és az energiahelyzet körüli szorongás is enyhült. A nagy háztartási gépeknél kb. 20 százalékos áremelkedést látunk az infláció hatására, a családok a magasabb rezsiköltségek és a növekvő élelmiszerárak miatt ebben a szegmensben is a jó ár-érték arányú gépeket preferálják” – nyilatkozta Füle Norbert, a Gorenje-Hisense ügyvezetője. 

 

Hozzátette, az elmúlt évek nehézségei folyamatosan felülírták az elemzők fogyasztásra vonatkozó előrejelzéseit és befolyásolták az elektronikai készülékek iránti keresletet, de a funkciójukból adódóan mindig lesz rájuk igény a piacon. Ennek mentén született meg a döntés, hogy ősszel bevezetik a Hisense márka okos háztartási gépeit a magyar piacra is.

 

Freepik

 

 Meghatározó a lakásberuházások visszaesése

 

A háztartási gépek piacán ötször kevesebb készülék fogyott az év első kilenc hónapjában, mint az EU többi országában: Magyarországon 25,5 százalékos darabszám szerinti visszaesést mértek, míg a 26 európai uniós ország átlaga 5,5 százalék körül alakult. Habár az infláció miatt a készülékek ára emelkedett, ez a visszaesés az árbevételben is érezhető, közel 15 százalékos árbevétel-csökkenést mértek itthon, ezzel szemben az EU-ban ez mindössze 5 százalék volt. 

 

Füle Norbert szerint a visszaesésre magyarázatul szolgálhat a magas kamatkörnyezet, ugyanis ezeket a készülékeket a magyarok általában hitelre veszik, illetve már idén is érezhető az ingatlanpiac stagnálása. Az újépítésű lakások visszaesése és a felújítások elmaradása a jövőben még inkább befolyásolhatja a kereslet alakulását. Az új lakásokba jellemzően beépíthető készülékeket preferálnak a vevők, viszont a beruházások elmaradása miatt a beépíthető gépek szegmense esett a legnagyobbat, mintegy 40 százalékot. 

 

A tévé köti majd össze a készülékeket 

 

A háztartási gépek mellett a tévépiacon is látványos a kereslet csökkenése. 2019-ben még körülbelül 600 ezer tévét adtak el a gyártók a magyar piacon, 2022-ben már csak 520 ezer készülék talált gazdára, idén pedig ezt a tendenciát követve egy jelentős, 10 százalékos visszaesésre számítanak a gyártók.

 

„Az infláció a tévépiacra is nagy hatást gyakorol, de más szempontok is alakítják a fogyasztást. Egyrészt a klasszikus lineáris tévénézés hanyatlik, másrészt a fiatalabb generációk fogyasztási szokásai megváltoztak, már nemcsak a tévékészülékeken néznek tartalmakat, hanem sokszor mobilon vagy tableten követik a kedvenc műsorukat. A fogyasztók leginkább akkor cserélnek készüléket, ha nagyobb vagy szebb képernyőt szeretnének, a technológia miatt talán kevesebb a váltás. Ez a negatív trend, a visszaesés mértéke az EU más országaiban is ugyanígy megfigyelhető.” – jegyezte meg Füle Norbert.

 

Azt is elmondta, a jövőben egyértelműen az on demand alapú tartalomfogyasztás lesz a meghatározó a tévék esetében, vagyis az, hogy a felhasználók eldönthessék, hogy mit és mikor szeretnének megnézni. Úgy látják, hogy a készülékek kijelzőként fognak funkcionálni, amelyre mobilról vagy tabletről vetíthetnek tartalmakat és akár egy ház kamerarendszerét is rá lehet majd csatlakoztatni. Az is várható, hogy a háztartási, a biztonsági és a szórakoztató készülékek egy platformon működnek, amelynek az alapját, a központját, a tévék jelentik. Ebben azok a gyártók tudnak egyedi megoldásokat adni, akik saját operációs rendszert biztosítanak, mert így egyedileg lehet programozni a működési megoldásokat. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció