Ilyen tévéket vesznek a magyarok

2024-ben több fontos sporteseményt követnek majd az emberek Magyarországról is: minden ilyen időszak jelentős lökést ad a televízió eladásoknak az eMAG-nál, az év elején pedig egy sor újdonsággal rukkolnak elő a gyártók. Azért, hogy segítse a megfelelő új készülék kiválasztását, a kereskedő összegyűjtötte, hogy mely tévés technológiákat érdemes már keresni az olcsóbb, tömegpiaci modellekben keresni, és melyek számítanak a prémium modellek kiváltságának.

 

A televíziók fejlődése töretlen, már átlátszó tévéket is bemutattak a gyártók, ám ezek egyelőre még prototípusok. Mivel idén jelentős sportesemények zajlanak, a korábbi tapasztalatok alapján sokan döntenek az új készülék beszerzése mellett, ezért az eMAG megvizsgálta, hogy a már piacon lévő tévékben milyen technológiák váltak már tömegpiacivá, és melyek számítanak még ritkaságnak, extrának a magyar vásárlók körében.

Kicsivel többen vesznek nagy tévét, mint kicsit

Egyáltalán milyen készülékeket keresnek a magyar vásárlók? Az elmúlt negyedévben az eMAG-nál egy kicsivel több 50-55 colos képátmérőjű készülék, mint a 32 colos kompakt modell fogyott. E két képernyőméret a legnépszerűbb, míg a 42-43 col a harmadik helyre került.  A vásárlók 32 százaléka 50 ezer és 100 ezer forint közötti eladási árú tévét választott, de nem sokkal maradnak le (28%) a 100 ezer és 150 ezer forint közötti modellt preferálók sem, a 150 ezer és 200 ezer forint közötti árú készülékek pedig a harmadik legnépszerűbbnek számítanak. 

Az energiahatékonyság tekintetében a húsz legnépszerűbb modell nagyobb hányada (55%) visel E és F energiacímkét, és kisebb G-t (45%). Mivel az EU-s energiacímkék 2021-es megújítása óta a tévékínálat javarészt D, E, F, G címkés készülékekből áll, az E és F osztályú tévék magas aránya a top 20-ban kifejezetten pozitív trendet mutat.

 

Freepik

Tömegpiacivá vált technológiák

A legfontosabb trend, hogy az okostévé funkció már gyakorlatilag az összes árkategóriában elérhető: az eMAG-nál legnépszerűbb húsz készülék közül mindössze két modell volt hagyományos, a maradék 90 százalék viszont már okosfunkciós. Az ilyen készülékeket streamingszolgáltatásokat lehet nézni, vagy képernyőmegosztással weboldalak képét továbbítani a tévére, ami az idei sportesemények tükrében különösen fontos.

A 4K felbontás is abszolút tömegpiaci kategóriává vált: a legnépszerűbb húsz készülék többsége (65%) ilyen felbontású volt, a top 3 termékből kettő is ilyen részletgazdag képet kínál az eMAG legutóbbi negyedéves forgalmi adatai szerint. A top 20 termék ötöde full-HD-s, az alap HD felbontás részaránya csupán 15 százalék. 

Ennél is érdekesebb, hogy az eMAG-nál kapható legnépszerűbb modellek 85 százaléka képes HDR, vagyis a nagy dinamikatartományú képmegjelenítésre, amely leginkább az ismert videostreaming szolgáltatások tartalmainak lejátszása, illetve konzoljátékok használatakor van jelentősége, mert szebb, élethűbb színeket lehet vele megjeleníteni.

Néhány éve még a nem volt jellemző, de mostanra a legnépszerűbb tévék háromnegyede támogatja a Bluetootht, így egyszerűen lehet ezekhez játékirányítót, fejhallgatót vagy hangfalat csatlakoztatni. Kedvező trendet mutat, hogy a kompatibilis tévék nagyobb hányada már a jobb hangzást, kedvezőbb kommunikációt nyújtó Bluetooth 5 vagy frissebb szabványt támogat (erre van szükség akkor is, ha két külön vezeték nélküli fejhallgatóval akarnánk nézni a műsort).

Ezek ma még feltörekvő technológiák

A eMAG-nál az elmúlt negyedévben eladott húsz legnépszerűbb tévé legnagyobb hányada LED, néhány a fejlettebb QLED megjelenítőpanellel van felszerelve – ha az összeladást nézzük, ez a két technológia fedi le az eladott készülékek több mint 90 százalékát. A normál LED-es tévékhez képest a miniLED-technológiát használó modelleknél pontosabban lehet vezérelni a képernyő háttérvilágítását, így jobb kontrasztot, színvisszaadást lehet elérni – egyelőre azonban jóval drágábbak is az ilyen készülékek. 

A prémium képernyőtechnológiák közül az eMAG-nál jelenleg az OLED a legnépszerűbb, de mivel egy ilyen tévé nagyjából duplaannyiba kerül, mint egy sima LED-es, nem meglepő, hogy csak néhány százalék a részesedése az eladásokból. A QNED és ULED nevű kijelzőkkel tavaly jelentek meg két gyártó első készülékei, a LED-nél jobb minőséget nyújtó technológiát használó tévék aránya ezért még nagyon alacsony az eMAG-nál.

A most kapható készülékek többsége a wifi 5 szabvánnyal kompatibilis, kisebb hányaduk a wifi 4-et használja, a mobil eszközök, laptopok széles körében használt wifi 6-tal még csak kis hányaduk használható (persze ehhez az otthoni routernek is támogatnia kell a szabványt), várhatóan az idei modellévben már jóval több ilyen tévé kerül piacra.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció