Dell: jelentős megrendelés a HP rovására

A Dell Computer vezetőinek hétfői bejelentése szerint a társaság a napokban egy igen jelentős megrendelést szerzett meg a rivális Hewlett-Packard elől, amely értelmében a társaság szervereket és adattároló felszereléseket szállít a Rackspace-nek.
A megállapodás szerint a Rackspace, amely egyike a webhosting-iparban talpon maradt kevés társaságnak, több millió dollár értékben vásárol különféle eszközöket és felszereléseket az austini (Texas) központú Delltől. A Rackspace új szolgáltatások bevezetésével, illetve a társaság ügyfélszámának növekedésével új rendszerek vásárlása mellett döntött a közelmúltban. A társaság Dell-, illetve HP-eszközök megrendelését helyezte kilátásba mintegy öt hónappal ezelőtt.

- Nem éreztük azt a figyelmet a - HP-be olvadt - Compaqtól, amelyet szerettünk volna. A Dell ugyanakkor sokkal agresszívabb volt, és jobban odafigyelt ránk - mondta Morris Miller, a Rackspace társalapító igazgatója.

A társaságnak jelenleg mintegy hatezer különféle szervere van. A Rackspace szerződése a szakértők szerint azért is fontos, mert kiemeli a Hewlett-Packard, illetve Dell cégek között fennálló, igen kiélezett versenyhelyzetet. Amikor a HP-Compaq fúzió tervére fény derült, a Dell vezetői úgy vélték, az egyesülés csak el fogja vonni a két társaság figyelmét, amelyből a Dell csak profitálhat.

A HP ezzel szemben azt állította, a fúzióval kibővítheti termékskáláját, amely így a Delléhez képest jóval sokszínűbb lesz.

- Úgy vélem, teljesen a fúzióval voltak elfoglalva, és nem figyeltek az ügyfelekre, vagyis ránk - mondta Miller.

Miközben a Compaq csak jelenlegi, Pentium III Xeon-alapú megoldásait tudta bemutatni a Rackspace-nek, a Dell meghívta a társaság vezetőit austini központjába, ahol bemutatta nekik következő generációs (Pentium 4-alapú) Xeon rendszereit.

A két óriáscég összeolvadásával kapcsolatos előírások szerint a Compaq (illetve a HP) nem mutathatta be jövőbeli termékeit. Bár a május 3-án lezárult fúziót követően erre már sor kerülhetett, a társaság számos megrendelést elveszített.

"Elvesztettünk néhány üzletet, ez nem is kérdéses, amelynek elsősorban a bizonytalanság volt az oka" - mondta Jim Milton, a HP amerikai értékesítési részlegének vezetője. "Ezek többsége tavaly szeptember és 2002 májusa közé esett. Május 7-ével a bizonytalanságnak vége szakadt" - tette hozzá.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció