KPN ajánlat az mmO2-re

A KPN holland távközlési cég vételi ajánlatot tett a brit mmO2 mobilszolgáltatóra, de a tárgyalások leálltak megfigyelők szerint azért, mert nem sikerült megállapodni az árról.

A KPN szóvivője megerősítette, hogy tárgyalások folytak a brit céggel és a holland vállalat árajánlatot is tett, de mint hangsúlyozta: a megbeszélések befejeződtek. Az illetékes arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a KPN a brit csoport egészét akarta-e megszerezni. Ugyanakkor ágazati források azt mondták, hogy a pénteken megszakadt tárgyalások során az mmO2 egészének az átvételéről volt szó. Az mmO2 a hatodik legjelentősebb európai mobilszolgáltató, piaci értéke 15,2 milliárd dollár körüli. Az mmO2 is megerősítette a vételi ajánlat tényét, de szintén leszögezte, hogy befejeződtek a tárgyalások.

Szakértők szerint a KPN-t elsősorban az mmO2 németországi cége, az O2 Germany érdekelte, amivel erősíthette volna német egységét, az E-Plus-t és ezzel a harmadik legnagyobb ágazati vállalattá válhatott volna a legjelentősebb európai mobilpiacon, Németországban, a Deutsche Telekom és a Vodafone után.

A KPN hétfőn ismerteti tavalyi éves eredményeit, árfolyam pénteken az amszterdami értéktőzsdén 0,44 százalékkal 6,83 euróra nőtt. Pénteken a londoni értéktőzsdén az mmO2 részvényára 0,1 százalékkal 91,75 pennyre mérséklődött.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció