IBM és Sony munkaállomások Cell processzorral

A Sony Corporation és az IBM az E3 kiállításon Los Angelesben (Kalifornia) bejelentette, hogy a negyedik negyedévben megkezdi a közösen fejlesztett ’Cell’ processzoron alapuló, kereskedelmi forgalomban kapható munkaállomások szállítását.
A munkaállomásokat elsősorban számítógépes játékokhoz, valamint filmek készítéséhez fejlesztették. Az új munkaállomások a hatalmas teljesítményű ’Cell’ processzor köré épülnek, amelyet a Sony a következő generációs PlayStation 3 játékkonzolban is használ. Az utóbbi bevezetése 2006-ban várható.

A ’Cell’ mikroprocesszorok óriási számítási teljesítményt szállítanak multimédia környezetben. Az új CPU-hoz új szemlélet szerint fejlesztett programokra van szükség. A Sony a tervek szerint sokkal korábban bocsát ki a ’Cell’ processzoron munkaállomásokat, mint a PlayStaion 3 játék konzolt. A vállalat a munkaállomások korábbi bevezetésével a játékprogramok fejlesztőinek kívánja megteremteni a lehetőséget a játékkonzolokon futtatható programok fejlesztéséhez. A filmkészítőknek szintén nagy segítség az új munkaállomás, mivel munkájukat jelentős mértékben meggyorsítja.

A Cell mikroprocesszorok teljesítménye nem csak a ’high-end’ munkaállomásokhoz, szerverekhez vagy a játék-konzolokhoz elegendő, amelyek hatalmas számítási teljesítményt igényelnek, de egyéb célokra is használhatók. Az architektúra nagyon eltér az IBM Power architektúrától: a Cell mikroprocesszorok nagyon rugalmasak és jól méretezhetők a különböző rendeltetésű számítógépekhez és egyéb eszközökhöz. Néhány elemző szerint a Sony a Cell speciális, egymástól eltérő teljesítményű változatait használja következő generációs közhasználatú termékeiben. Ezért nincs információ a Cell lapkák architektúrájáról és a specifikáció részleteiről, amelyek 2004 negyedik negyedévben lesznek kaphatók a Sony és az IBM munkaállomásokban. A Cell technológia eredeti bejelentése 2001-ben volt. A bejelentés szerint a fejlesztésben az IBM, a Sony és a Toshiba vesz részt és a lapkák tömeggyártása 2006-ban kezdődik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció