A cseh kormányválság veszélyezteti a Cesky Telecom privatizációját

A cseh miniszterelnök, Stanislav Gross lakásügye miatt kialakult belpolitikai válság elemzők szerint komolyan veszélyezteti a cseh távközlési vállalat, a Cesky Telecom magánosítását, de az egész privatizációs folyamatot is az országban. A válság miatt hétfőn nyitáskor csökkent a cég részvényeinek árfolyama a prágai értéktőzsdén, 0,8 százalékkal 403 koronára.
A problémák január végén kezdődtek, amikor egy prágai lap nyilvánosságra hozta a kormányfő korábbi lakásvásárlásának finanszírozása körüli visszásságokat, illetve felesége megkérdőjelezhető vállalkozásait. A vita azután terebélyesedett kormányválsággá, hogy a hét végén a kisebbik koalíciós partner kereszténydemokrata párt elnöke az üggyel kapcsolatban lemondásra szólította fel a szociáldemokrata kormányfőt, aki ezt elutasította, és reformprogramja folytatását ígérte akkor is, ha kormánya kisebbségbe szorulna a parlamentben.

A külföldi elemzők úgy látják, hogy ha a válság mégis a kormány lemondásához vezet, akkor annak az első áldozata a Cesky Telecom lesz, privatizációját elhalaszthatják. A Cesky Telecom 51 százalékának megvásárlására öt csoport adott be ajánlatot, a Swisscom, a Belgacom, a Telefonica és két befektetési társaság, a PPF/J&T a Tiscalival közösen, illetve a Blackstone/CVC Capital Partners/Providence. Az előzetes ajánlatok 61-71 milliárd korona(2,67-3,10 milliárd dollár) között vannak, jóval az eredeti becslések fölött. A végleges ajánlatok benyújtásának határideje március 29.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció