Az IBM 1,6 milliárd dollárért megveszi a FileNet-et

Az IBM 1,6 milliárd dollárért felvásárolja a tartalomkezelő szoftvereket fejlesztő FileNet vállalatot, jelentette be a két cég.
A FileNet, amely közel 25 éve specialistája a nagyvállalatok számára fejlesztett tartalom- és dokumentumkezelő alkalmazásoknak, tavaly 422 millió dolláros bevételre tett szert. Hivatalosan az IBM célja a felvásárlással az, hogy FileNet tartalomkezelő szoftvereit saját ilyen jellegű termékeivel, valamint üzleti folyamatmenedzselő szoftvereivel integrálja. A vétel újabb jele a vállalati szoftverek piacán folyó konszolidációnak. Az elmúlt 10 év folyamán az IBM szoftverrészlege több mint 50 céget vásárolt fel, az utóbbi időben pedig a legvonzóbb célpontok a FileNet-hez hasonló társaságok. A versenytársak, például az Oracle vagy a Microsoft, ugyanis szintén egyértelműen vállalati tartalomkezelő alkalmazásokkal igyekeznek kiegészíteni termékkínálatukat.

Jim Shepherd, az AMR Research piackutatója egyértelműen úgy látja, hogy az ügylet célja a piacszerzés, azaz a FileNet ügyfélkörének a megkaparintása. Shepherd szerint a FileNet semmiféle olyan technológiával nem rendelkezik, ami hiányozna az IBM repertoárjából, ugyanakkor a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező cég megvétele nyilvánvalóan előnyösebb helyzetbe hozhatja a második IBM-et a piacvezető Oracle-el folytatott versenyben.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció