A céges adatok fele laptop-lopás és hanyagság miatt vész el

A Symantec egy nemrég közzétett jelentéséből kiderül, hogy a bizalmas céges információk közel felének az eltűnése a figyelmetlenségre illetve a hordozható adattároló eszközök ellopására vezethető vissza.
A Symantec munkatársai több mint kétszáz vállalati menedzsert kérdeztek meg az adatvesztés témakörét felölelő tanulmányuk elkészítéséhez, melynek eredményeként megállapították, hogy az esetek 42%-ában a hanyagság és a laptop-tolvajlás az oka a fontos információk eltűnésének. A noteszgépeket, PDA-kat leginkább a repülőtereken, vonaton illetve az autóból lopják el a bűnözők, vagy hagyják el azokat a sokszor szétszórt tulajdonosok, ám számtalanszor előfordult már, hogy az irodában veszett nyoma a készüléknek. A megkérdezettek negyede úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen adatvesztés során 1.000-5.000 euró közötti kára keletkezik, 6%-uk viszont 10.000 euró fölötti anyagi kárról beszélt. A tanulmány kitér még arra is, hogy a cégeknek a 25%-a egyáltalán nem, harmada pedig csak alkalmanként készít biztonsági másolatokat.

A szakemberek szerint a legtöbb esetben nem az információk miatt tulajdonítják el a hordozható eszközöket, hanem azok értéke miatt lopnak laptopokat és PDA-kat a bűnözők.
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció