Toshiba laptopok AMD processzorral

A Toshiba bejelentette, hogy a jövőben az Intel processzorok mellett AMD lapkákat is be fog építeni laptopjaiba, amivel ismét egy jelentős PC-gyártó vetett véget a kizárólag Intel-alapú rendszerek forgalmazásának.

A Toshiba jelenleg a negyedik legfontosabb szereplő a globális noteszgép-piacon, így a döntésnek nyilvánvalóan lehet hatása az Intel-AMD versenyre. A japán elektronikai cég Európában és Amerikában forgalomba hozott laptopjainak mintegy 20%-át árusítaná AMD CPU-val, elsősorban az alacsonyabb és közepes árfekvésű modellek közül. Szugahara Juko, a Toshiba szóvivője a sajtónak elmondta, hogy az AMD processzoroktól a gyártási költségek mintegy 10%-os csökkenését remélik ezeknél a termékeknél, amelyek egyébként még a nyáron kaphatók lesznek.

A processzorpiacon mérföldkőnk számító lépés kétségkívül a Dell tavalyi döntése volt, a világ jelenleg második legnagyobb számítógépgyártója ugyanis mintegy két évtizeden át csakis Intel-rendszereket forgalmazott. A Toshiba stratégiaváltása ezek után tulajdonképpen borítékolható volt, és persze az Intel-ért sem kell túlságosan aggódni, mivel még mindig közel 80%-os világpiaci részesedéssel rendelkezik a számítógépes processzorok terén.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció