Sony Ericsson: 27 százalékos részesedés a magyar piacon

A mobiltelefonokat gyártó és forgalmazó Sony Ericsson 2 százalékponttal, 27 százalékra növelte részesedését a magyar piacon az első félévben a tavalyi 25 százalékról - mondta Wágner Tibor, a cég kelet-közép-európai igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Kifejtette: az eddig rendelkezésre álló adatok szerint az első félévben 1,2 millió új mobiltelefont adnak el a gyártók a magyar piacon, míg éves szinten 2,6-2,8 milliót.

Az igazgató közölte: a magyar piac stabilizálódik, mivel egyre kevesebb az új előfizető.

A Sony Ericsson tapasztalatai szerint a magyar piacon is nő a harmadik generációs (3G) készülékek iránti kereslet, mivel egyre több értéknövelt szolgáltatást nyújtanak a szolgáltatók.

Kérdésekre válaszolva elhangzott: lerövidült a készülékek használatának ideje, míg korábban 1,5-2 évente cserélték le mobiljukat a magyar ügyfelek, addig ma már inkább másfél évente.

A Sony Ericsson célja az, hogy tovább erősítse pozícióját a magyar piacon, amit részben elősegít az, hogy több új készüléket is bemutat, illetve piacra dob a közeljövőben.

Wágner Tibor elmondta, hogy ma már szinte csak fényképezőgéppel ellátott telefont vesznek az emberek, az összes eladott mobil 85-90 százaléka kamerás.

Az eseményen elhangzott az is, hogy a magyar piacon a három legnagyobb gyártó, sorrendben a Nokia, a Sony Ericsson és a Samsung, az összes eladott készülék 85 százalékát szállítja.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció