Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél

A Microsoft Magyarország Dynamics-üzletága kiemelkedően teljesített idén, különösen igaz ez a most lezáruló pénzügyi év utolsó időszakára: júniusban minden munkanapra jutott egy új ügyfél.

Az éves növekedés így a tavalyi eredményekhez képest 35%-os, amely számottevően felülmúlja az előre tervezettet. „A 22 új júniusi ügyfél közül 4 cég a tízmilliárd Ft feletti árbevételt elérő nagyvállalatok, 12 cég a középvállalati körből került ki, 6 cég pedig a kisebb, 500 millió Ft alatti árbevételt elérő cégekhez tartozik. Az adatokból jól látszik, hogy nemcsak a stratégiai fontosságú középvállalati szegmensben, de egyre inkább a nagyvállalatok körében is alternatíva lett a Microsoft Dynamics, illetve a kisvállalatok felé való nyitás is sikeres termékeink bizonyos verzióival – emelte ki Ambrus Zsolt, a Microsoft Dynamics üzletág igazgatója.

A pénzügyi év során több mint 100 kis-, közép- és nagyvállalat vásárolt Microsoft Dynamics megoldást, akik közül egyre többen veszik igénybe a Dynamics termékekkel integrált Microsoft vállalati portál, üzleti intelligencia és kommunikációs megoldásait is. Microsoft-megoldást választott többek között a Fibernet Kommunikációs Zrt., a Műszertechnika, a HRP, a Kaba-Elzett, a Ghibli, az ICO Író- és Irodaszereket Gyártó és Forgalmazó Zrt., a Vimpex Drink, a Herlitz, Provident Pénzügyi Zrt., az Intertechnika Kft., a  PENTA Általános Építőipari Kft., a Vitaplus, a GÉV-Huniber, a Clearwater, a Ciklo csoport, a Per-kor, a Granuflex, a Nimbusz, a Stamag-Ireks, a Vatera, valamint hat gépjármű-forgalmazó cég, több nyomda, három mezőgazdasági termelő és értékesítő szövetkezet, egy önkormányzat, és még számos kis-, közép- és nagyvállalat.

A pénzügyi évben emellett tovább bővült a Microsoft Dynamics vállalatirányítási rendszereihez készült iparági megoldások száma, amely tovább szélesíti a vertikális vállalatirányítási rendszerek piacát.

Ebben az évben a Microsoft Magyarország partnerei a következő területekre fejlesztettek vagy honosítottak iparági megoldást, melyek száma így mára megközelíti a húszat:

  • nyomdaipar (Datorg Team Kft.)
  • gépjármű-kereskedelem (Multisoft Számítástechnika Kft., VT-Soft Kft., Xapt Hungary Kft.)
  • élelmiszer-ipari gyártás (LLP Budapest Kft.)
  • építőipar (rEVOLUTION Software Kft.)
  • önkormányzatok (Fisyco Hungary Kft.)
  • agrárlogisztika (Monet 2000 Kft.)
  • logisztika, szállítmányozás (Humansoft Elektronika Kft. , LLP Budapest Kft., Projekt-Informatika Kft.)


A 2007-es pénzügyi év árbevétel és ügyfélszám tekintetében legsikeresebb Microsoft-partnerei az XAPT, a MultiSoft, a rEVOLUTION SOFTWARE, a VT SOFT, a Fisyco, az Update Consulting, a Karádi Rendszerház, a Project-Informatika és az LLP Budapest lettek.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció