Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.

D-Link (Magyarország) Kft. néven, önálló cégként folytatja működését 2007. július 1-jétől a hálózati eszközgyártó magyarországi képviselete. A hamarosan megnyitásának ötödik évfordulóját ünneplő hazai iroda az eddigieknél is szorosabb partnerkapcsolatokat és nagyobb rugalmasságot vár a változástól.

A 2002-ben megnyitott képviseleti iroda minden évben a piac növekedését meghaladó mértékben tudta növelni eredményeit, és számos sikeres együttműködésnek – ezen belül is elsősorban a Magyar Telekommal, illetve elődjével, a Matávval kötött ADSL modemszállítási szerződésnek – köszönhetően a D-Link a szélessávú piac vezetőjévé vált Magyarországon. Az elmúlt két évben jelentős eredményeket ért el a magyar iroda a nagyvállalati és a közigazgatási piacon is, 2005-től a KSZF közbeszerzésre ajánlotta a D-Link üzleti termékeit, a legnagyobb magyar rendszerintegrátorok felvették kínálatukba a cég termékeit.

A folyamatos növekedés és a szakértelem elismeréseként 2006-ban a D-Link Magyarországra helyezte a kelet-európai régió telekommunikációs és internetszolgáltatói kompetenciaközpontját, majd az elmúlt hónapokban úgy döntött, önálló vállalatként működteti tovább az eddigi képviseletet.

„Eddigi dinamikus fejlődésünk folytatását várjuk a magyar leányvállalat megalapításától, hiszen mostantól az eddigieknél is szorosabbra fűzhetjük kapcsolatainkat partnereinkkel, közvetlenül szerződhetünk, a hazai piacra  vonatkozó döntések itt kerülnek meghozatalra és a szerződéseket is itt írjuk alá. Ezzel a tőlünk megszokott rugalmasság is tovább erősödhet” – ismertette a leányvállalat megalapításának előnyeit Élő András, a D-Link (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció