Az AMD ejtette a Quad FX platformot

Az AMD bejelentette, hogy abbahagyja az alig egy éve olyan nagy hírveréssel beharangozott, játékosoknak szánt nagy teljesítményű Quad FX platform fejlesztését.

A Quad FX két kétmagos CPU-t, azaz összesen négy processzormagot tartalmaz, ezen felül pedig speciális alaplapot és számítógépházat is igényel. A gyártó a tavalyi hivatalos bejelentéskor még úgy mutatta be a platformot, mint egy hosszabb fejlesztés első állomását, egyúttal pedig arra is ígéretet tett, hogy az a később kijövő négymagos lapkákkal is kompatibilis lesz. Ez a gyakorlatban nyolcmagos rendszereket jelentene, azonban az azóta már megjelent négymagos Barcelona és Phenom CPU-kkal kapcsolatban a Quad FX még csak szóba sem került. Ehelyett az AMD illetékesei a sajtó kérdéseire azt válaszolták, hogy ha fejlesztést nem is, de szokásos terméktámogatást továbbra kapnak majd a terméktulajdonosok, a korszerűsítés lehetséges iránya pedig a platformmal nemrég kompatibilissé tett új Opteron 2200-as széria – amely azonban még mindig kétmagos processzorokat jelent.

A Quad FX kudarcát elsődlegesen az okozta, hogy az egyedi és ráadásul csúcskategóriás platform rendkívül drágának bizonyult, így csak kevesen választottak ilyen konfigurációt. Emellett az AMD mostani nehéz helyzetében a speciális fejlesztések helyett a nagyobb forgalommal kecsegtető termékekre kénytelen koncentrálni erőforrásait; a cég részéről el is mondták, hogy az asztali gépeknél a tömeghasználatra (is) szánt Spider platform került a fejlesztések homlokterébe. Az AMD után egyébként a domináns piaci helyzetét nemrég újból ismét megszilárdító Intel is kedvet kapott a merész kísérletezésre; a Quad FX sorsát tekintve azonban kérdéses, hogy az ő nemrég bemutatott, két 45 nm-es technológiájú Penryn CPU-ra épülő Skulltrail platformjuk mennyire lesz sikeres.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció