Hitachi-Toshiba-Fujitsu vegyes vállalat merevlemezek gyártására

Hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint a Hitachi a Toshiba és a Fujitsu közös tulajdonú, merevlemezeket gyártó vállalat alapítását tervezi.

A lépés nyilvánvalóan ésszerűnek tűnik, hiszen a Hitachi merevlemezes részlegéről például jó ideje köztudott, hogy veszteséges, de a többiek sem állnak túl jól ezen a téren. Szintén sajtóértesülések szerint a Hitachi nemrég a Silver Lake befektetői csoporttal és másokkal is tárgyalt az ágazat eladásáról, ezek azonban egyelőre nem vezettek sikerre. Bennfentesek szerint ebben egyrészt szerepet játszik az, hogy a Silver Lake annak idején segítette a rivális Seagate talpra állását és azóta is szoros szálak fűzik egymáshoz a két társaságot. Ennél is fontosabb lehet azonban a kulturális háttér, ugyanis a Hitachi a hagyománytisztelőbb japán vállalatok közé tartozik, amely ily módon szívesebben működik együtt hazai cégekkel, mint nemzetközi befektetői csoportokkal.

A Cnet hírforrása úgy tudja, hogy a vegyes vállalatban mindhárom cégnek egyforma, 33%-os részesedése lesz. A hírt egyelőre egyik érintett vállalat részéről sem kommentálták.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció