Az Apple már a 10. legnagyobb mobilgyártó

Annak ellenére, hogy az iPhone egyelőre csak Amerikában, Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban kapható, a készülék révén az Apple mégis a tizedik legjelentősebb mobilgyártóvá lépett elő.

A Gartner felmérése szerint 2008 elejére meglehetősen átrendeződött a mobilpiac. Az iPhone-nal 0,6% részesedést kivívó Apple mellett ugyanis a Blackberry üzleti okostelefonokat gyártó Research In Motion szintén bekerült az első tízbe, 1,2%-kal. A leggyorsabban azonban a kínai ZTE terjeszkedik; ők 30 millió mobilt értékesítettek 2007-ben, amivel a hatodik legnagyobb globális mobiltelefon-gyártóvá léptek elő. A vállalat persze nem a semmiből tűnt elő, csak éppen készülékei eddig javarészt a szolgáltatók, például a Vodafone és a China Mobile neve alatt kerültek forgalomba.

A piacvezető helyet továbbra is a Nokia őrzi, mostanra már 40% feletti részesedéssel. A második helyre a Samsung jött föl 13,4%-kal, míg a Motorola része egy év alatt 22%-ról 11,9%-ra csökkent, ami azt jelenti, hogy a harmadik helyre szorult vissza, ám itt is szorongatja már a negyedik Sony Ericsson.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció