TvNetWork: 723 millió forint nyereség 2007-ben

A telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó TvNetWork Nyrt. 2007-ben egy év alatt 36,7 százalékkal 2,98 milliárd forintra növelte árbevételét, és 723 millió forint mérleg szerinti nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 8 millió forinttal - jelentette a társaság a magyar számviteli szabvány alapján készült konszolidált gyorsjelentésben pénteken.

Az adózott nyereség 758 millió forint, és ebből az igazgatóság 35 millió forint (az MTI számítása szerint részvényenként 23 forint) osztalék kifizetését javasolja a március 20-ra összehívott éves közgyűlésen.

Az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) 72 százalékkal 734 millió forintra emelkedett.

A 2007. évi profitot közel 600 millió forint egyszeri tétel gyarapította a 2007 végén eladott két hálózatból származó nyereségként - jegyzi meg a jelentés, hozzátéve, hogy 2008-ban hasonló egyszeri tétellel nem számolnak. A gyorsjelentés kiemeli: ez az egyszeri tétel és a 2007 végi tőkeemelésből befolyt 600 millió forint stabilizálta a cég pénzügyi helyzetét, és lehetővé tette további akvizíciók elindítását.

A márciusra meghirdetett közgyűlésen várhatóan döntés születik három kisebb internetszolgáltató beolvasztásáról. Emellett több mint tíz kisebb-nagyobb cég megvásárlásáról folynak tárgyalások.

A beruházások eredményeként jelentősen nőtt az alkalmazottak száma, így a személyi jellegű ráfordítások 138,6 százalékkal 335 millió forintra nőttek.

Az üzemi szintű nyereség elérte a 843 millió forintot, szemben az egy évvel korábbi 39 millió forint veszteséggel. Ugyanakkor 2007-ben a tárasság 26 millió forint pénzügyi veszteséget számolt el, míg egy évvel korábban még 37 millió forint volt a pénzügyi profit.

A TvNetWork konszolidált mérlegének főösszege az időszak végén 4,35 milliárd forint volt, 37,8 százalékkal több az előző évinél. Az 1,524 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje egy év alatt 45,5 százalékkal 2,31 milliárd forintra nőtt.

A TvNetWork részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájában lehet kereskedni. A papír a pénteki tőzsdenapot 351 forinton, a csütörtöki záróárnál tíz forinttal olcsóbban zárta és forgalma megközelítette a 33 millió forintot. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama  368 forint, a legalacsonyabb 195 forint volt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció