Laptopakkuhiány a HP-nél és a Dellnél

A HP és a Dell illetékesei is azt nyilatkozták a napokban, hogy az LG Chem egyik üzemében bekövetkezett tűzeset miatt a vártnál kevesebb akkumulátort kapnak a beszállítóktól laptopjaikhoz.

Az LG Chem a Samsung után a második legnagyobb dél-koreai akkumulátorgyártó és világviszonylatban is előkelő helyen áll, így nem csoda, hogy a cég ochangi üzemében március 3-án kiütött tűz a teljes laptoppiacra hatással van. Korábban csak a tajvani Asustek nyilatkozott a hiány hatásairól; szerintük emiatt 40%-kal kevesebb noteszgépet fognak tudni értékesíteni a második negyedévben, mint amennyit elterveztek. Jess Blackburn, a Dell szóvivője ezzel szemben egyáltalán nem beszélt forgalomcsökkenésről, ugyanakkor elárulta a sajtónak, hogy a kiegészítő akkumulátorok árát felemelték, egyelőre nem közölt mértékben. Emellett Blackburn és a HP szóvivője, Mike Hockey egymással összhangban igyekeztek kihangsúlyozni, hogy a kiesést más forrásokból próbálják pótolni – itt nyilván a rivális gyártók, így a Samsung, a Sony és a Panasonic jöhetnek szóba.

Az LG Chem azt ígéri, hogy a leégett ochangi üzemben két-három hónap múlva indulhat újra a gyártás. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kiesés hogyan hat majd ki a globális akku-kínálatra és az árakra, mindenesetre komoly figyelmeztetés, hogy a két legnagyobb számítógépgyártó is érintve van. Elemzők szerint a laptop-ágazat az akkumulátorok árnövekedését az olcsóbbá váló egyéb alkatrészek, például a DRAM memória révén próbálja majd kompenzálni, azaz a noteszgépek összességükben remélhetőleg nem fognak drágulni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció