Magyarok a Wikipedia javåra adakozók között

Minden 20 ezer dollárnyi adományból egy magyar forintban érkezett a Wikipedia online enciklopédia július 1-jén induló gyƱjtése során - számolt be a több mint 250 nyelven olvasható internetes lexikon számára hatmillió dollárt hozó nemzetközi akció hazai sikerérƑl Gervai Péter. A Wikimédia Magyarország Egyesület elnöke azonban hozzátette, a gyƱjtéssel kapcsolatos részletes adatok csak most kezdenek beérkezni, így még nem lehet meghatározni a Magyarországról érkezƑ pontos összeget.

Mint a Wikipedia alapítója, Jimmy Wales az online enciklopédia kezdƑlapján közzétett köszönƑlevelében fogalmaz: "július 1. óta több mint 125 ezren 4 millió dollárt adományoztak a Wikimédia Alapítványnak. Emellett több nagyobb ajándékot és alapítványi támogatást is kaptunk, összesen 2 millió dollár értékben. Ezek a bevételek biztosítják a jelenlegi, 2009. június 30-án záruló pénzügyi év mƱködési költségeit".

 A magyar adományozók természetesen euróban vagy dollárban is támogathatták a Wikipediát, többek között ezért nehéz egyelƑre megmondani, a hatmillió dollár mekkora része származott hazánkból - hívta fel a figyelmet Gervai Péter. A Wikipedia magyar oldalának indulásában kulcsszerepet játszó programozó-szerkesztƑ elmondta, nemzetközi kimutatás szerint az átlag támogatók 20-50 dollár között összegekkel segítették az internetes enciklopédia fenntartását, de akadt nem kevés tízezer dollár feletti adomány is.

 A Wikimédia Magyarország Egyesületet (WME) decemberben jegyezte be hivatalosan a bíróság, így szervezetként csak késƑbb kapcsolódhatott be a támogatások gyƱjtésébe - közölte az egyesület vezetƑje, hozzátéve, a WME feladata az adománygyƱjtés hazai megszervezése, az információs anyagok fordítása, illetve a belföldi utalásokat lehetƑvé tevƑ magyar bankszámla biztosítása volt.

 Gervai Péter beszámolója szerint az egyesület megalakulása ellenére továbbra is a floridai székhelyƱ Wikimedia Foundation üzemelteteti a Wikipedia magyar oldalát is külföldi szerverekrƑl, míg a WME elsƑsorban háttértevékenységet végez majd.

 "Azért volt fontos az egyesület megalapítása, mert sokan kerestek szervezetet a Wikipedia mögött itthon is, számukra teremtettünk kapcsolódási pontot" - beszélt a WME alapításának okairól Gervai Péter. Mint megjegyezte, a reklámok nélkül, non-profit alapon mƱködƑ internetes enciklopédia magyar oldalának fejlesztésére továbbra is gyƱjtik az adományokat, de a tervek szerint általában specifikusan, egy-egy meghatározott célra várják majd a támogatásokat.

 Gervai Péter a lehetséges célok között említette, hogy német társszervezetük mintájára szƱkített gyƱjteményt adjanak ki DVD-n, így a Wikipedia olyanokhoz is eljuthatna, akik nem rendelkeznek interneteléréssel.

 Hosszabb távú cél, hogy létrejöjjön egy komolyabb minƑségi kritériumoknak is megfelelƑ változat a magyar oldalon – említett további példát az egyesület vezetƑje. Mint elmondta, jelenleg a magyar nyelvƱ Wikipedia szócikkeinek mintegy 30 százaléka úgynevezett "megtekintett lap" - ez az embléma szavatolja, hogy a szerkesztƑk kiszƱrték a szócikkbƑl a nagyobb hibákat -, de szeretnék, ha a jövƑben tovább fejlƑdne az oldal megbízhatósága.

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł