Egyre gyengébben teljesít az Apple és a Dell, az Acer viszont megtáltosodott

Míg a válság ellenére a Hewlett-Packard tartja pozícióit, az amerikai piac nagy vesztese az Apple, a Dell pedig globálisan is jelentősen visszaesett, az új befutó egyértelműen az Acer.

Az amerikai piacon a két nagy játékos is jelentősen megszenvedte a válság hatásait. Az adatok szerint érdekes módon 2009 második félévére két egymástól teljesen eltérő szegmenst megcélzó vállalat csúszott vissza jelentősen. Az egyik a mindig is drágább gépeket gyártó, ám a minőségibb piacot szem előtt tartó Apple, mely az egy évvel korábbi adatokhoz képest 12,4 százalékról igen jelentős mértékben, 7,6 százalékra esett vissza. A másik a válság előtt vezetőváltás és számos rossz év után éppen csak magához térő Dell, mely 19 százalékot veszített. Mindez egyértelműen a piac, ha időleges, de teljes átrendeződését mutatja, mivel a teljes értékesített mennyiség az IDC által előrevetített 6,3 százalék helyett csupán 3,1 százalékkal csúszott vissza. Mindezek ellenére a Dell még mindig vezeti az amerikai piacot, igaz, nagyon csekély előnnyel a HP előtt. Globálisan teljesen más helyzetkép tárul elénk a számokból, a teljes piac 5 százalékkal zsugorodott 2008 második negyedévéhez képest. Itt a Hewlett-Packard magabiztosan vezeti a listát és míg a Dell 17 százalékot esett vissza, a HP 2,8 százalékos bővülést tudhat a magáénak. Az Apple a világpiacon nem jutott be az elő öt közé, a harmadik helyezett az Acer bődületes, 34,2 százalékos növekedéssel. A két nagy 18,1 és 15,6 százalékos piacrészét így 9,5 százalékos eredménnyel kezdik egyre jobban megközelíteni. Ezzel a korábbi hatalmas szakadék a nagyok és a kicsik között kezd eltűnni, ahogy az Acer maga mögött hagyja a 7,8 százalékos Lenovót, vagy a 4,3 százalékot birtokló Toshibát.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció