Közel kétszer annyi időt töltünk a közösségi oldalakon

A Nielsen piackutató legfrissebb adatai szerint tavaly decemberben 82 százalékkal több időt töltöttek a felhasználók közösségi oldalak látogatásával, mint egy évvel korábban.

Ez számszerűen felhasználónként havi öt és fél órát jelent, szemben a 2008 végi nagyjából három órával. A Facebook a maga 206,9 millió regisztrált felhasználójával a közösségi oldalak látogatóinak 67 százalékát vonzza magához, és így abszolút első világszerte. Egyre népszerűbb ugyanakkor a Twitter mikroblog is, amelynek előnye, hogy a legtöbb fejlett piacon ingyen sms-ekkel mobiltelefonról is szerkeszthetők rajta a profilok.

A legnagyobb, 142,1 milliós internetes közösségi népességgel az Egyesült Államok rendelkezik, míg a második Japán 46,5 millió, a harmadik pedig Brazília 31,3 millió fővel. A legtöbb időt, havi átlag majdnem 7 órát viszont az ausztrálok töltik az ilyen oldalakon, míg a másodikak az amerikaiak, a harmadikak pedig a britek, havi nagyjából 6-6 órával.


 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció