Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség

A Magyar Telekom Nyrt. nettó eredménye 16,4 milliárd forint volt az első negyedévben, 23,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a társaság bevétele 7,5 százalékkal 147,4 milliárd forintra mérséklődött 2009 azonos időszakához képest. Az elemzők 17,485 milliárd forint nettó profitot vártak.

 A társaság a nyereség csökkenését alapvetően a bevételek, ezen belül a magas jövedelmezőségű hangalapú szolgáltatások visszaesésével magyarázza. A szerdán közzétett konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint az első negyedévben a társaság kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 10,7 százalékkal, 57,7 milliárd forintra mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.

 A közlemény idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki szerint a gazdasági visszaesés és az erős verseny 2010 első negyedévében is negatív hatással volt az üzleti teljesítményre. A társaság arra törekszik, hogy tovább erősítse piaci pozícióját, működési- és költséghatékonyságát.

 A vállalat az első negyedévben 15,7 milliárd forintot költött tárgyi eszközökre és immateriális javakra (CAPEX), ami 4,2 milliárd forinttal kevesebb a tavalyi első negyedévihez képest. A tőkeberuházások (CAPEX) teljes összegéből például a lakossági szolgáltatások üzletágra 4,9 milliárd forint, a vállalati szolgáltatások üzletágra 0,7 milliárd forint, a technológia üzletágra pedig 7 milliárd forint jutott.

 A macedóniai korrupciógyanús tanácsadói szerződések vizsgálatáról a gyorsjelentés közli, hogy az ezzel kapcsolatos költségek az első negyedévben 0,5 milliárd forintot tettek ki, szemben az egy évvel korábbi 1,7 milliárd forinttal. A közlemény szerint a végleges jelentés elkészült, és abban semmi sem utal arra, hogy a társaság jelenlegi felső vezetői vagy igazgatósági tagjai bármilyen szabályt megszegtek volna. Ugyanakkor a társaság folyamatosan vizsgálja a kárt okozó személyekkel és szervezetekkel szembeni jogérvényesítési lehetőségeket.

 A gyorsjelentés beszámol újabb perekről is: ismét megtámadta egy kisrészvényes a Magyar Telekom legutóbbi és korábbi közgyűlési határozatait, további két kisrészvényes pedig a legutóbbi közgyűlési döntéseket. A keresetben a 2008. évi rendes, a 2009. évi rendes és a 2009. évi rendkívüli közgyűlésen hozott határozatok bejegyzéséről szóló cégbírósági végzés hatályon kívül helyezését, és a már bejegyzett változások törlését kérik. Kérték azt is a cégbíróságtól, hogy utasítsa el a Magyar Telekomnak 2010. évi rendes közgyűlésén hozott döntéseinek bejegyzésére vonatkozó kérelmet. Az április 7-én megtartott éves rendes közgyűlés részvényenként 74 forint osztalékról döntött.

 A lakossági szolgáltatások üzletág bevételei 4 százalékkal, 75,8 milliárd forintra csökkentek, míg az EBITDA 4,7 százalékkal 44,4 milliárd forintra mérséklődött az első negyedévben a bázishoz képest. A vezetékes bevételek 5,2 százalékkal estek vissza. S bár a szélessávú ügyfelek száma tovább nőtt, s a negyedév végén meghaladta a 617 ezret, az árak csökkenése és a kedvezőbb díjszabású csomagokra történő áttérés erősödésének következtében az internet-bevételek kismértékben, 0,9 százalékkal mérséklődtek. A kedvezőtlen hatásokat részben ellensúlyozta, hogy az ügyfélszám növekedésének köszönhetően az első negyedévben 18 százalékkal nőttek a tv-szolgáltatásokhoz kapcsolódó bevételek. A tv-előfizetők száma március végén, elsősorban a szatellit adás elterjedésének köszönhetően, elérte a 678 ezret, s nőtt az internetes tv iránti kereslet is.

 A lakossági mobil-bevételek 3 százalékkal, 43,7 milliárd forintra mérséklődtek az első negyedévben, mivel a forgalom növekedése nem tudta ellensúlyozni az ügyfélszám és az átlagos árszínvonal csökkenését. A T-Mobile az aktív ügyfelek száma alapján mért 44,3 százalékos piaci részesedésével továbbra is megőrizte egyértelmű piacvezető pozícióját. A mobil szélessávú piac ugyanakkor tovább bővült, a lakossági mobil internet-ügyfelek száma meghaladja a 357 ezret, ami 84 százalékos bővülés a bázishoz viszonyítva.

 A vállalati szolgáltatások üzletág bevétele 7,7 százalékkal, 39,6 milliárd forintra csökkent, az EBITDA pedig 7,4 százalékkal, 18,8 milliárd forintra mérséklődött 2010. első negyedévben.
A vezetékes bevételek 12,2 százalékkal 11,2 milliárd forintra csökkentek, mivel a kedvezőtlen makrogazdasági környezet következtében mérséklődtek a távközlési kiadások.
A szegmens mobil-bevételei 4,9 százalékkal, 15,6 milliárd forintra csökkentek a recessziós hatások és az erős verseny miatt.
A rendszerintegrációs és információtechnológiai szolgáltatásokból származó bevételek 6,8 százalékkal 12,7 milliárd forintra csökkentek, aminek a fő oka az, hogy a gazdasági környezetre válaszul a magán- és közszférában egyaránt visszaestek a beruházások.

 Macedóniában a bevételek 11,8 százalékkal, 18,4 milliárd forintra csökkentek az első negyedévben. Árfolyamhatás nélkül számolva a bevételek csak 4,4 százalékkal mérséklődtek.
Montenegróban a bevételek 9,4 százalékkal, 7,4 milliárd forintra mérséklődtek, míg árfolyamhatás nélkül számolva csak 1,7 százalékkal.

A Magyar Telekom jegyzett tőkéje változatlanul 104,275 milliárd forint volt március végén, míg a saját tőke 552,214 milliárd forint volt, 2,6 százalékkal több a december véginél. A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papír keddi záró ára 655 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban 556 forint és 870 forint között mozogott.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció