Vezetőváltás a Synergon Informatika Nyrt. élén

Szeptembertől a Synergon Informatikai Nyrt. vezérigazgatói posztján Litauszki Róbert váltja a feladatkört jelenleg ellátó Lazarovits Márkot, aki a vezérigazgatói teendők átadását követően az Igazgatótanács tagjaként továbbra is aktívan közreműködik a Synergon munkájában.

Litauszki Róbert az elmúlt 15 évben több ismert nemzetközi hátterű gazdasági társaság elsőszámú vezetője volt, valamint a Pipelife Csoport stratégiáért és vállalatfejlesztési felelős alelnökeként tapasztalatokat szerzett a vállaltcsoport szintű irányítás és folyamatszervezés területén is. Az Igazgatótanács az új vezérigazgatótól az operatív folyamatok fejlesztését, egy ütőképes, új üzleti irányok kiaknázására törekvő, növekedés-orientált vállalati stratégia kidolgozásának koordinálását és végrehajtását, a Synergon erőteljesebb piaci pozícionálását várja.

A Synergon Informatikai Nyrt. meggyőződése, az új vezérigazgató vezetésével a vállalat fejlődése – a szakmai erősségek még eredményesebb kiaknázása révén – új lendületet vesz.

Mint ismert, a Synergon Csoport 2010 első negyedévében 3 milliárd 831 millió forint árbevétel mellett 78 millió forint üzemi eredményt ért el. A Társaság a gyengébb árbevételi eredményt és a fedezetcsökkenést a működési költségek 22 százalékos mérséklésével ellensúlyozta.

Az új vezérigazgató tevékenysége első szakaszában azokra a jellemzően belső munkafolyamatokat érintő intézkedésekre fog koncentrálni, amelyek kiemelten fontosak a vállalat növekedési stratégiájának megvalósítása szempontjából. „A Synergon, a piaci kilátások és a saját kompetenciák elemzése alapján, vállalati stratégiájában világosan meghatározta azokat a fő fókuszterületeket, amelyek kiemelt szerephez jutnak a következő három évben – mondta Litauszki Róbert a bemutatkozó sajtótájékoztatón. – Meggyőződésem, hogy ezeken a területeken, mint például a közlekedés, az energetika, a környezetvédelem, az igazságügy (e-justice) valamint a védelem (defense), a Synergon képes lesz a további dinamikus fejlődésre. A szakértelem, az eddigi együttműködésekből nyert tapasztalat és a vállalat partnerkapcsolati rendszere erős hátteret biztosít ehhez. Célom, hogy saját vezetői tapasztalataimra, a Synergon teljes csapatának és a jelenlegi menedzsment, kiemelten az idén április 26-tól az Igazgatótanács tagjaként is tevékenykedő Vida Szabolcs, a Synergon Rendszerintegrátor Kft. ügyvezetőjének szakértelmére alapozva kialakíthassam a vállalat céljainak megvalósításához szükséges szervezeti és működési kereteket. Tovább, hogy közös munkával meghatározzuk azokat a lépéseket, amelyek révén a Synergon az informatikai piac értékteremtő és meghatározó szereplője marad.”

Litauszki Róbert a vezérigazgatói poszt átvételéig, az operatív munkaterv kidolgozása mellett, a Synergon Igazgatótanácsának tagjaként a vállalat irányításában, kapcsolatépítési tevékenységében is részt vesz.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció