A Microsoft megveszi az Adobe-ot?

A New York Times értesülése szerint a Microsoft tárgyalásokat folytat az Adobe-bal a szoftvercég megvételéről, mire az állítólag kiszemelt társaság részvényeinek árfolyama azonnal 17 százalékpontot emelkedett.

A hírforrások úgy tudják, hogy a tárgyalásokon elsősorban az Apple okostelefonos piacon élvezett előnyös helyzete elleni szövetkezés körül forgott a szó. Az Adobe emellett azt szeretné elérni, hogy a Microsoft dobja sutba az amúgy sem túl sikeres Silverlight projektet és teljes mellszélességgel támogassa a Flash platformot. Ami az esetleges összeolvadást illeti, ennek hitelességével kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Annyi biztos, hogy a két cégnek az Apple mellett az Oracle is közös ellensége, amely a Sun Java platformot fejleszti, illetve az Apple által is támogatott, és a Flash-t és társait feleslegessé tevő HTML5 webes szabvány egyik élharcosa. A Flash megszerzése, kisajátítása és beépítése emellett nagyot lendíthetne a Microsoft új Windows Phone 7 mobiltelefonos operációs rendszerének, illetve általában a Windows-nak a népszerűségén.

Egyes elemzők szerint a két szoftvercég tárgyalásain egyáltalán nem került szóba a felvásárlás, csupán a termékstratégiák összehangolását kezdeményezték. Ráadásul az sem bizonyos, hogy született-e bármilyen megegyezés, legalábbis a két érintett vállalat egyelőre nem nyilatkozott a kérdésről.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció