A legtöbb botnet gép a fővárosban van, de fertőzött terület Miskolc és Tatabánya környéke is

Magyarország vezeti a spamküldési listát

A Magyarországról szeptemberben kiküldött e-mailek 96 százaléka spam, levélszemét volt, s ezzel az aránnyal vezeti is a világlistát: a Symantec felmérése szerint Magyarországról 250 millió kéretlen reklámlevelet küldtek el szeptemberben, ami a világforgalom 0,25 százaléka.

Harold Teasdale, a Symantec magyarországi képviseletének vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a spameket döntő többségükben nem a felhasználók tudtával küldik ki, hanem a fertőzött gépek, amelyeket távolról vezérelnek a levélszemét forgalmazására.

Szeptemberben az Amerikai Egyesült Államokból küldött levelek 92,1 százaléka volt spam, míg a kanadaiak 91,5 százaléka, az egyesült királyságbelieknek pedig 91,7 százaléka.

Hollandiában a kéretlen levelek aránya 93,1 százalék, Németországban 92,8 százalék, míg Kínában 93,8 százalék volt.

A képviselő elmondta: január óta némileg javult a helyzet, mivel akkor még a magyarországi spamek a világforgalom 0,45 százalékát tették ki.

A magyarországi spamek, de a világban forgalomban lévő kéretlen levelek döntőt többségét is a botnet (robot network), zombi számítógépek hálózata küldi ki. A botnet célja, hogy nagy teljesítményű, gyors, mégis anonim infrastruktúrát nyújtson a spammernek, amivel az könnyen és gyorsan tud nagy mennyiségű spamet küldeni, illetve más törvénytelen cselekedeteket folytatni. A botneteket hétköznapi, otthoni, iskolai, vállalati számítógépek alkotják. Egy számítógép anélkül tagja lehet egy botnetnek, hogy a gazdája ezt kérte, megengedte volna, vagy akár egyáltalán tudna róla. Egy speciális program települ a gépre, amely a háttérben fut anélkül, hogy a számítógép gazdája azt észrevenné. A modern vírusvédelmek felismerik az ilyen típusú programokat, azonban nagyon sokan nem, vagy csak elavult vírusvédelmet használnak.

Magyarországon a legtöbb botnet gép a fővárosban és környékén van, de fertőzött terület Miskolc és Tatabánya környéke is. Elszórtan gyakorlatilag az egész ország fertőzött, kivételt talán Kunhegyes, Karcag, Berettyóújfalu térsége képvisel.

A Symantec felmérése kimutatta azt is, hogy azok, akik mobilmunkát végeznek, azaz távolról is elérik számítógépüket, hatszor nagyobb eséllyel esnek a botnetek áldozatául, mint akik csak helyhez kötött irodai munkát végeznek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció