Számítógépes nyelvészeti konferencia kezdődött Szegeden

Kétnapos nyelvi konferencia kezdődött csütörtökön Szegeden: a VII. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia 2011 elnevezésű tanácskozás a nyelvtechnológia területén végzett kutatások és eredményeik ismertetésének ad otthont.

Csirik János, a szervező Szegedi Tudományegyetem informatikai tanszékcsoportjának tanára, a Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az idén hetedik alkalommal megrendezett konferencia fő célja az elvégzett vagy folyamatban lévő kutatások és fejlesztések legaktuálisabb eredményeinek bemutatása, de lehetőség nyílik hallgatói projektek, illetve a nyelvtechnológia ipari alkalmazásainak ismertetésére is.

A szegedi konferencián a magyar nyelvvel kapcsolatos kutatások jelennek meg. Két területtel foglalkoznak, az egyik a beszéd felismerése, a másik, a nagyobb terület az írott szövegek feldolgozása és megértése.

Az utóbbi lényege, hogy a számítógép az elolvasott cikk alapján megállapítja, hogy miről is szól. A cél, hogy a keresőrendszerek minél okosabbak legyenek, a jelenlegiek ugyanis nagyon nagy merítést adnak egy-egy szóra. Egy kattintással legalább egymilliárd találatot
kaphat a felhasználó. Azonban ha a gép a dolog jelentését és értelmét meg tudja határozni, pontosabban tud keresni, és csak tíz-tizenöt választ ad, szoros összefüggésben az adott kéréssel.

A tanácskozásra mintegy száz szakember érkezett az ország kutatóintézeteiből, egyetemeiről. A résztvevők mintegy negyven előadást hallgatnak meg. A konferencia szekciói megfelelnek a kutatási irányoknak, így van morfológiai szekció, amely a nyelvi alaktani kérdésekkel foglalkozik, szintaktikus szekció, amely a mondatfelépítést kutatja, szemantikus szekció, amely elsősorban a nyelv értelmének megfejtésével foglalkozik. A bemutató szekcióban az elért eredményeket demonstrálják, illetve dolgozik a beszédfeldolgozó szekció is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció