Invitelé a Fibernet

Az Invitel Holdings A/S 2010 megvásárolta a Fibernet Kommunikációs Zrt.-t, amelyhez minden szükséges hatósági jóváhagyást és engedélyt megszerzett. Az akvizíciónak köszönhetően az Invitel tulajdonosa belép a magyarországi kábelpiacra, jelentősen növelve a cégcsoport lakossági piacon történő jelenlétét.

A FiberNet megvásárlása része annak az átfogó vállalati stratégiának, amelynek célja, hogy az Invitel növelje a földrajzi területet, ahol saját infrastruktúrával rendelkezik, illetve ahol képes TV, nagy sebességű internet- és hangszolgáltatásokat nyújtani.

Annak érdekében, hogy teljesítse a Versenyhivatal monopólium-ellenes szabályait (ezek célja azon helyzetek elkerülése, amelyekben egy vállalat tulajdonában áll egy adott terület teljes infrastruktúrája), a FiberNet felvásárlásával egy időben az Invitel eladta a UPC számára a FiberNet hálózati eszközállományának körülbelül egyharmadát, illetve az ehhez kapcsolódó előfizetői szerződéseket.

Az integrációval kapcsolatos további üzleti-, működtetési- és marketing döntésekről, illetve az Invitel jelenlegi szolgáltatás portfoliójának bővüléséről természetesen a vállalat folyamatosan tájékoztatja ügyfeleit havi hírlevelében, a honlapján, de információt nyújt Facebook oldalán is.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció