Együttműködési megállapodást kötött a hírközlési hatóság és a katasztrófavédelem

A katasztrófahelyzetekkel kapcsolatos közérdekű közlemények mielőbbi célba juttatásáról írt alá együttműködési megállapodást kedden a fővárosban Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke és Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF) főigazgatója. Erre az új médiatörvény adott lehetőséget, amely szerint egyes médiumok kötelesek megszakítani műsoraikat és azonnal tájékoztatni a közvéleményt katasztrófahelyzet esetén. A most aláírt megállapodás egyebek mellett ezt a folyamatot szabályozza.

A két hatóság védelmi-szakmai együttműködését foglalja keretbe az együttműködési megállapodás, amelyet kedden írt alá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A megállapodás rögzíti, hogyan jussanak el a lakossághoz a légi- és katasztrófa-riasztások közérdekű közleményei a médiaszolgán keresztül.

A megállapodás újdonsága, hogy mostantól katasztrófa, illetve veszélyhelyzet esetén a négy közszolgálati, valamint a közösségi műsorszolgáltatóknak meg kell szakítaniuk adásukat, és azonnal be kell számolniuk az eseményről. Ezt kell tenniük azoknak a helyi műsorszolgáltatóknak is, amelyek vételkörzetében történt az tragédia.

A közlemények küldésében, illetve fogadásában a Marathon Terra nevű elektronikus levelező rendszer nyújt segítséget. Ide „kötik be” a négy közszolgálati, az országos kereskedelmi és a közösségi médiaszolgáltatókat. Ez a rendszer garantálja a jövőben azt, hogy a veszélyre figyelmeztető üzenet minden körülmények között eljusson a lakossághoz.

Az NMHH elektronikus úton hozzáférést biztosít az OKF számára a médiaszolgáltatókról vezetett hatósági nyilvántartásához, és biztosítja az OKF számára a légi riasztási rendszerbe bevont, nem közszolgálati műsorokat sugárzó adók fontosabb adatait (település, sugárzott műsor neve, frekvencia). Amennyiben katasztrófa történne, az NMHH szakmai segítséget nyújt a kiesett hálózatok helyreállítását végző polgári védelmi szervezeteknek, közreműködik a katasztrófahelyzet kezeléséhez szükséges kiegészítő hírközlési kapacitások létrehozásában, illetve a szükséges információknak, az egyéb hálózatok felhasználásával történő továbbításában.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vállalásai között szerepel, hogy a települések polgári védelmi besorolásának figyelembe vételével megadja, és aktualizálja a veszélyforrások konkrét adatait, valamint hatáskörzetét annak érdekében, hogy ezekkel a hírközlés veszélyhelyzeti felkészítésénél számolni lehessen.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció